Ez adta az ötletet, hogy kicsit – a teljesség igénye nélkül, csak érdekességként – utána nézzek, hogy is ment ez régen.
A római jogban kétféle házasság volt, egyikre jellemző volt a férj abszolút uralma. Ezt tetézte a prostitúció és a rabszolgákhoz való ’szexuális hozzáférés’ szabadsága, így a keresztény házassági eszményhez képest igencsak mást jelentett. Sokat elárul az a tény, hogy a család – famiglia – nem csupán a férjet, feleséget, gyerekeiket jelentette, hanem a ház összes lakóját, a rabszolgákat sőt, a főbb vagyontárgyakat is. A válás nagyon egyszerű volt, nem kellett indokolni, a feleség hozományának egy részét kellett csak vele visszaadni a családjának. A másik fajta házasság inkább hasonlított a mai élettársi kapcsolatra – ekkor a nő megtarthatta saját vagyonát, gyarapíthatta, és válás esetén megtarthatta, de vagyonközösség nem volt. A későbbi jog szigorított a szabad válás rendszerén, és csak három okból engedte meg a válást a férjnek: ha a nő házasságtörő, méregkeverő vagy kerítő volt. A feleség által elfogadható okok pedig a következők voltak: ha a férj gyilkos, méregkeverő vagy sírgyalázó volt. A hűtlenség, az italozó életmód és szerencsejáték nem tartozott a jogos válóokok közé.
A magyar honfoglalás idején a házasságnak három formáját ismerik: 1.a leányrablást, amely a magyar eredetmondánkban és a néphagyományban is megtalálható (“csak a szöktetett lány lesz jó asszony”). Szent István II. törvénykönyvében olvasható, hogy az a férfi, aki a leány szüleinek beleegyezése nélkül a leányukat elrabolja az bűnhődik és a leányt köteles visszaadni.; 2. ennek csökevényeként a színlelt leányrablást, amelynek maradványai a mai magyar parasztesküvőknél még megvan; 3. a vételt. A vétel során a leányért a gazdagságával arányos vételárat kellett fizetni. Ilyenkor a vőlegény atyja minden értékes holmiját összegyűjti (coboj-, hermelin-, mókus-nyestprémet, brokátot, tíz ruhára való bőrt stb.), mindezt szőnyegbe göngyöli és lovára kötözi. Emellett állatot (lovat gyönyörű nyereggel), pénzt és ingóságot ad a leányért, akit ekkor elvisznek a fiú házába. Ezután mennyegzőt és nagy lakodalmat tartanak.
Az Egyház befolyásának erősödése hatására a házasságkötés fokozatosan elvesztette adásvételi jellegét, így az egykori vételárat a pénzben vagy gyűrűben adott foglaló jelezte. István törvénye védte a szigorú monogámián alapuló keresztény házasság szentségét.
Szent István XXX. törvénycikke a családi életet szabályozza:
„Ha valaki szemtelenül, feleségét megutálva elhagyja hazáját, felesége birja férje javait és senki se kényszerítse őt házasságra; ha pedig önkényt férjhez megy, ruháin kívül semmit sem vihet magával. Ha erre a férj visszajön, csak a püspök engedélyével nősülhet meg.”
Szent István korában tehát még fel lehetet bontani a házasságot.
A házasságtörő nőről a szabolcsi zsinat határozatai a következőképpen rendelkeztek: „Ha a férj házasságtörésen kapja a nejét s megöli őt, vehet másikat magának. „
„Ha valamely nő férjétől megszökik, adják vissza két ízben; ha harmadszor is megszökik s nemes asszony, vezekeljen a házasság reménye nélkül; ha pedig a népből való, adják el a szabadság reménye nélkül.”
„Ha azonban a férj szökik meg a nejétől és visszatérni nem akar, örökre szolga maradjon; ha pedig valaha szabadnak látszanék, ismét adják el, felesége azonban férjhez mehet ahhoz, a kihez akar.”
A házassági jogot is teljesen a nyugati egyház kánonjai szerint rendezték: Kálmán idejében a házasság többé már nem volt felbontható sem hűtlen elhagyás, sem a fajtalankodás esetében, mert „amit Isten összekötött, azt ember ne válassza el
Az első polgári jogi értelemben vett házassági törvényünk az 1894. évi 31.tc – Az úrilány szobát keres 1937-es filmben még erre hivatkoztak J melynek új vívmánya, hogy bevezette a házasság felbontásának intézményét. lássuk, mely okból lehetett régen elválni:
A házasság felbontására csak a vétkességi elv alapján volt lehetőség. A házasságot csak a bíróság, és csak a következő esetekben bonthatta fel (egyéb okok esetén a házasság nem volt felbontható!):
– házasságtörés, természet elleni fajtalanság, bigámia
– hűtlen elhagyás /de ebben az esetben is először kötelezték az elhagyót, hogy költözzön vissza, és ha ennek 6 hónapig nem tett eleget, csak akkor lehetett a házasságot felbontani/
– a házastárs tartózkodási helye 1 éve ismeretlen
– az egyik házastárs a másik életére tör, vagy súlyosan bántalmazza
– halálra, vagy 5 évnél hosszabb fegyházra ítélték az egyik házastársat – de ha a bűncselekményt még a házasságkötés előtt követte el, akkor ez sem válóok
– ha az egyik házastárs a „házastársi kötelességeket szándékos magaviselete által súlyosan megsérti”
– ha az egyik házastárs a családhoz tartozó gyermeket bűncselekmény elkövetésére vagy erkölcstelen életre reábirja vagy reábirni törekszik;
– ha az egyik házastárs erkölcstelen életet „megátalkodottan folytat”
Ezen esetekben a házasság csak akkor bontható fel, ha a bíró a házasfelek egyéniségének és életviszonyainak gondos figyelembevételével meggyőződött arról: hogy a felsorolt okok valamelyike következtében „a házassági viszony annyira fel van dúlva, hogy a felbontást kérőre nézve a további életközösség elviselhetetlenné vált.”
Hát, én személy szerint örülők, hogy nem 1894-ben kellett válópereket képviselnem… az akkori ügyvédeknek sokkal nehezebb dolguk volt!
Dr. Illés Blanka
