Örülök, hogy egy olyan érték és mérték adó blog idéz a legutóbbi posztomból, akit én is régóta érdeklődéssel, figyelemmel,és őszinte tisztelettel olvasok.
http://csakazolvassa.wordpress.com/2013/02/16/manapsag-minden-masodik-hazassag/
Annak kevésbé örülök, hogy a házasság értékét elemző posztom egy olyan értelmezést kapott, ami sem nyíltan sem burkoltan nem volt benne a leírtakban.
… Önigazolásszagot érzek. Az elégedett középosztálybeli tespedt gőgöt. Azok gőgjét, akik nem álltak soha egy szál bugyiban, lesírt szemfestékkel a gangon, kizárva, a novemberi hidegben…
…Olyan könnyű így általában buzogni a házasságon, hangoztatni, hogy az intézmény mennyire óv, értékes, így meg úgy, de bezzeg a sok felelőtlen ember, ha kicsit is unalmas, eldobja, ahelyett, hogy megjavítaná… Olyan nehéz igazából jól lenni házastársnak, a másiknak, és magunknak. És olyan nehéz elválni is…
… Ez a sokat hangoztatott aggodalom is arra szolgál — szándéka szerint talán nem, de eredményében bizonyosan –, hogy a nőket a helyükön tartsa, elzárja az alternatívát előlük, bűntudatot keltsen bennük, és újabb feladatokat mérjen rájuk. …
… Én azt mondom: hulljon a férgese. Maradjon meg az a házasság, amelyik lüktet. Engem a szomorú együttmaradási statisztikák aggasztanak, de nagyon…
… És a párterápia. Az a rengeteg alakoskodó, álegyüttműködő férj, aki aztán már a liftben pajzsként tartja maga előtt a pszichológus szavait, és a szakember szavaival igazolja az asszony értéktelenségét. Régóta közismert szakmai ajánlás, hogy bántalmazó kapcsolatokban nemhogy nem segít: romboló terápia…
Pár dolgot kiemelnék, mert nem értek egyet a blog írójával – mindemellett, hogy tiszteletben tartom a véleményét.
Csak azért, mert létezik a családon belüli erőszak, nem mondhatjuk a családra hogy rossz. Csak azért mert van férfi, aki a házasság intézményét arra használja, hogy a nőt a végletekig kizsigerelje, attól még a házasság nem veszti el az értékét úgy általában!
Szerintem hiba a házasság intézménye és a családon belüli erőszak között egyenlőség jelet tenni. Én azt gondolom, még ok okozati összefüggés sincs közöttük – de ha valaki ismer ezzel kapcsolatos tanulmányokat, azt szívesen fogadom, nyitott vagyok más nézőpontokra.
A házasság intézménye mellett érvelni, és amellett, hogy a gyereknek apával és anyával kerek a világ, nem „elégedett középosztálybeli tespedt gőg”. Csak családjoggal foglalkozó ügyvédként nap mint nap látom, hogy társadalmi rangtól, rendtől és vagyontól független hogy kit zárnak ki egy szál bugyiban lesírt szemfestékkel a novemberi hidegben. Ez pont úgy előfordul a gangon, mint a tanyán, a panelházban és a kacsalábon forgó palotában. Hátrányosan megkülönböztetni a közép és felsőbb osztálybeli nőket – mert mit tudhatnak ők róla – szerintem nem helyes. A rendszeres fizikai és pszichikai bántalmazás pont úgy testi lelki roncsot csinál a jó anyagi körülménynek között élő, vagy a magasan iskolázott, karriert befutott nőkből is.
Az a kijelentés, hogy „… hulljon a férgese. Maradjon meg az a házasság amelyik lüktet” nekem csúnyán összecseng a ma oly divatos „mert én megérdemlem, hogy boldog legyek” piacgazdasági reklámszlogennel. Én szomorú vagyok, ha valaki hagyja magát beszippantani, és a médiából ránk zúduló értékeket, mértéknek tekinti. A házasság a cukormázas lányregényekben lüktet, a valóságban kemény meló. Ha nem lüktet lelépek, akkor már nem is kell? Ha valaki gyereket vállal azzal bizony felelősség is jár, és a lelépés megszervezése helyett a házasság működőképességén kell hogy dolgozzon! Nagyon egyoldalú megközelítés, hogy ez csak a nőkre fog újabb feladatot mérni! Én pont ugyan annyi – ha nem több – férfivel találkozom, aki nem akar válni, meg akarja menteni a házasságát, nyitott lenne a párterápiára de a nő erre nem hajlandó.
Torz az a kép, amiben a férj elnyomja a nőt, és utána a nő bűntudatból, hogy az elvált stigmát elkerülje inkább csendben senyved. Van ilyen is! Van olyan is – nem is kevés – ahol a férfit nap min nap porig alázza a felesége – ha hazaért a munkából hosszú percekig azt hallgathatja épp mit csinált rosszul, és még erre sem képes…. – és bizony akad, akit fizikailag is bántanak! De nem ez az általában jellemző férfi-női kapcsolat.
Úgy általában a házasság érték! Úgy általában túl sokan adják fel! Úgy általában olyan problémák miatt szakítanak, amelyek orvosolhatóak lennének! Nem, valóban nem viccből válnak – ilyet én nem mondtam. De azt tudom – mert látom – hogy az az idő, energia és pénz, amit egy válóperbe beleölnek, az jobb helyen lenne egy pszichológusnál aki segít feldolgozni a múltat és megtanítja élhetővé tenni a jövőt. Nekem tetszik a spanyol jog, ahol egy évig ezt kötelező megpróbálni a válás előtt… Mi vajon mikor jutunk el eddig?
Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb trauma neki a válás – ez vitathatatlan pszichológiai tény. Tehát akinek gyereke van – szerintem – kötelessége lenne megpróbálni. Ha csak pár évre sikerül jobbá tenni a kapcsolatot már akkor is megérte!
És nem arról beszélek, hogy tűrd a napi pofont! A bántalmazó környezet árt a gyereknek, akkor el kell válni, akkor el kell költözni. De ha a kapcsolat élhető, illetve élhetővé tehető, akkor az egyéni boldogság keresése előtt legyen prioritás a házasság fenntartása… a gyerek miatt.
Én sok jó példát is látok az egészséges, kiegyensúlyozott, egymást támogató és erősítő férfi-női kapcsolatra. A hullámvölgyek és hegyek jönnek mennek, hol attól is idegbajt kapnak, ahogy a másik levegőt vesz, hol dúl a szerelem 20 év után is egy jól sikerült „kettesben program” után… És igen, igazad van, nehéz a szerepek között lavírozni – de én nem értek egyet azzal, hogy ezek a szerepek ránk vannak kényszerítve. Mindenki nő és feleség és anya és barát és munkatárs… de mindenki Maga alakítja ki, hogy melyik szerepet hogyan szeretné játszani, senkire nincs ráerőltetve a bombanő, az odaadó feleség, a gondos anya, az önfeláldozó barát és a segítőkész munkatárs.
Amiért tetszik a Csakazolvassa blogod pont az, hogy megmutatod, nem kell beállni a színesújságok diktálta világba, a szerepeinket mi magunk tölthetjük fel egyedi tartalommal. És saját magunknak kell megfelelni, nem másnak. Önismeret – ez volt a posztom lényege. A jó házasság titka, hogy tudom nekem mi kell, ezt megfelelően csomagolva meg tudom mondani és el tudom várni a másiktól. És igen kell hozzá, hogy a férjünk is meg tudja fogalmazni neki mi kell, és ő is el tudja mondani. Senki nem születik így, tanulni kell – pl a Csakazolvassa blogot olvasgatva, elgondolkodva… – lényeg, foglalkozni kell vele tudatosan, nap mint nap.
Dr. Illés Blanka
Az a köze, hogy én is egyedülálló anyának számítok. Alkotmányunkat most írják át: minden családi fotón rajta kell lenni a férfinak. Női lapok sora vádol azzal minket, nőket, hogy nem szeretjük eléggé a férjeinket, nem adjuk meg nekik asztalnál és ágyban, ami jár, kizsigereljük őket, fenyegetik őket a nem tudom, milyen betegségek, meg hajléktalanok lesznek…
A férjem halálára vonatkozó megjegyzésed az undok kis szmájlival intellektuálisan, mind erkölcsileg magas nívóról árulkodik, gratulálok. Azt fel tudod fogni, hogy ember ül a gép mögött? Másfél IQ fölött az ember nem viccelődik halállal, ne haragudj.
Sakarina, ezekkel a szólamokkal mire megyünk? Hogy szerintem így meg úgy, másoknak mit kell tennie? Mire megy ezzel az, aki bajban van? Az ő felelőssége, tegyük fel, és? Másé meg a dohányzás, mégis kezelik a tüdőrákját. Komolyan gondolja bárki is, hogy az első apró kudarcnál rohannak a válóperes ügyvédhez a népek? Éppen hogy az ezredik vállalhatatlan esemény után sem, hanem őrlődnek és tönkremennek, nem mernek lépni, olyan betonerős jogilag és társadalmilag a házasság intézménye, és akkora a lelki nyomás meg az egzisztenciális kényszer. Könnyű ám innen a mi kis szerencsés státuszunkból megmondani másoknak az ejnyebejnyét. Csak rohadt unalmas, közhelyes, szemforgató, és egyetlen haszna van: az önigazolás. Senki nem megy semmire ezekkel a tanácsokkal. Nem oldódik meg tőle a baja, nem lesz erősebb, nem lesz könnyebb az élete.
Ha rohannak, többnyire azért rohannak, mert apu becsajozott. De apu sem válik el mindig, mert az ciki, inkább két családot tart titkon úgy minden harmadik férfi.
Aki a házasságot félti, ugyan, miért nem kampányol a prostitúció és a pornó, még inkább a mindezt életre hívó úgynevezett igény, kereslet ellen? És a férfiak elképesztő ágybeli elvárásai ellen, kehatalmi alapon képviselhetnek? Az egyenlőtlen munkamegosztás ellen? Az ellen, hogy a nőknek semmire sem jut idejük, és harmincöt-negyven éves korukra libidótlan, ráncos, keserű roncsok — már ha szembe mernek nézni a valósággal. Hogy miben élnek.
Nekem az a véleményem, hogy bár nagyon szépen hangzik a házasság értékét hangsúlyozni, az inkább arra jó, hogy a valós problémákról, döntésekről, vágyakról terelje el a figyelmet.
A spanyol gyakorlatot nem tudnám elképzelni itthon, nem is akarom: nekem ne mondja meg semmilyen külső hatalom vagy bárki, hogy a magánéletemben mit csináljak! Kötelezni a párokat még egy év próbálkozásra iszonyatosan erőszakos dolog a szememben, és örülök, hogy itthon ez nincsen.
Úgy gondolom (és erre mások tudnának élő példával is szolgálni), hogy egy gyereknek (ha felnőtt már, akkor is) iszonyatos a felfedezés, amikor megtudja, hogy a szülei csak őmiatta maradtak együtt (egy olyan kapcsolatban, amely rég nem volt már jó, és ezt a gyerek is érezte folyton). Ezt megtudni önmagában trauma, de nagyon sok esetben érzi a gyerek a kényszeresen együtt maradt szüleivel kapcsolatban, hogy valami nem stimmel. A gyerek nem hülye, mindent megérez. Én minden gyereknek elégedett, kiegyensúlyozott szülőket kívánnék, nem olyanokat, akik csak “őmiatta” maradtak együtt. Mert ha a gyerek az utolsó kötelék, akkor az már nem lesz jó házasság.
Magyarán, akárhogy is csűrjük-csavarjuk, ha nem megy, próbálkozások, önismereti tréningek és párterápia után sem (vagy anélkül, de az egyik vagy mindkét fél válni akar), akkor igenis el kell válni, mert az az egészséges. Nem az, hogy külső kényszerektől vezérelve marad együtt két ember.(Manipuláció ilyenkor “a házasság érték” című sor is! Azért, mert az intézmény fontosságát teszi az emberi méltóság, boldogság, egészség elé.)
(Én hatéves voltam, a húgom pedig három, amikor a szüleim elváltak: rossz emlékeim vannak abból az időszakból, de azóta úgy gondolom, jobb így, mint ha együtt maradtak volna. Jól vagyok.)
Tökéletesen egyetértek a blog írójával! Olvastam az szóban forgó írásodat a házasságról és magam is így gondolom. Én hiszek a házasságban, hiszek abban, hogy egy kapcsolatot ápolni kell, azért kőkeményen dolgozni. Hiszek abban, hogy a házasság két ember szövetsége, amit nem szabad az első probléma kapcsán lehúzni a wc-n. És azt is így gondolom, hogy egy jó házasság, jó kapcsolat alapja a kellő önismeret. Ha egy házasság rossz, az nem azért van, mert a házasság mint intézmény rossz, hanem azért, mert a két ember elrontott valamit. Lehet, hogy soha nem is lett volna szabad összeházasodniuk. Ez az ő személyes felelősségük. Ha rosszul neveled a gyereked, ha mondjuk bűnöző lesz, annak az a logikus következménye, hogy a szülés rossz dolog?! Hogy senkinek nem lenne szabad szülnie?!
Azt meg aztán végképp nem értem, mi köze az özvegységnek ahhoz, hogy a házasság érték-e vagy sem? Vagy arra gondolsz, hogy azért özvegy, mert eltette a párját láb alól? 😀
Tényleg nem értem, miért kellett összekeverni a szezont a fazonnal…
Köszönöm a visszajelzést és a méltató szavakat.
Kapcsolatban vergődve, válást fontolgatva nagyon-nagyon romboló azt hallani, hogy a házasság érték. És özvegyként is.