Elsőre furcsának tűnhet a házasság intézményének méltatása egy válóperes ügyvéd tollából, mégis úgy döntöttem, ez alkalommal kicsit személyesebb hangvételt ütök meg, ezen az alapvetően szakmainak szánt blogon.
Sokan felteszik nekem a kérdést, hogy én már elváltam-e? Bár sok száz váláson vagyok túl, nem kaptam kedvet hozzá… Hiszem, hogy a házasság érték! Tudom, hogy kemény munka áll egy jó házasság mögött. Őszintén hiszem, hogy ha a felek azt a pénzt és energiát, amit a válásba 3-4 éven keresztül belefeccölnek, inkább párterápiára és egymásra költenék, akkor sokkal kevesebben döntenének a válás mellett.
Magyarországon a válások száma évi 23.000.-24.000., a válással megszűnt házasságok aránya 45%, és az élettársi kapcsolatok 68%-a is felbomlik 5 éven belül.
Ilyen számok mellett van létjogosultsága amellett kampányolni, hogy a házasság érték? Igen. Lehet elméleti vitákba bonyolódni, de a számok egyértelműen kimutatták számos nemzetközi szociológiai tanulmányban, hogy a házasság nemcsak a gyermekeink pszichológiai fejlődése miatt fontos, hanem fennállása az egészségügyi, gazdasági, kriminalisztikai mutatókra is pozitív hatással van. Nem tudom hányan gondoltak bele, hogy a felbomló kapcsolatok mintegy 60 százalékában több gyermek van, így a jövő generációjának nagy része csonka családban nő fel. Belegondolt bárki is, hogy milyen lesz az a társadalom? Aki már elvált, nyilván lerázza megáról ennek a felelősségét bagatellizálva a következményeket. Akinek pedig érték a házasság, az csak szörnyülködik. Többek között azért, hogy milyen esélye lesz a gyermekének olyan párt találni ha felnő, aki tudja, hogy működik egy egészséges férfi-nő kapcsolat, és milyen kitartani a másik mellett jóban rosszban?
Sokan kérdezik tőlem azt is, miért futnak zátonyra a házasságok? Nyilván mindenkinek megvan a maga verziója, az enyém a következő: a felek nem tudnak hatékonyan kommunikálni egymással. Kevés embernek van olyan önismerete, hogy meg tudja fogalmazni, valóban mi a baja.
Nap mint nap azzal találom magam szembe, hogy az egyik fél kitalál egy problémát. Rosszul érzi magát a bőrében, így ráfogja valamire, pl. arra, hogy a férje keveset van otthon, és akkor sem segít a háztartás és a gyermekek körüli feladatokban. A férj egy ideig próbál változni, alkalmazkodni, de az erőfeszítéseit nem koronázza siker. Tűrőképességtől függő, hogy mennyi idő után, de néhány év alatt biztosan elege lesz belőle, hogy ő csak töri magát, és nincs benne köszönet. Miért? Mert a feleség nem tudta megfogalmazni, mi az igazi probléma, és nem az lett megoldva, amitől a kapcsolat kiegyensúlyozottá válhatott volna. Ezt a felek persze kölcsönösen játszák egymással, és a sikertelenségek sora egyre mélyebb szakadékot épít közéjük.
Mi kell hát egy jól működő kapcsolathoz? Önismeret. Fejlett, felnőtt, önálló személyiség. Kevesen néznek vele szembe, az emberek többsége ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, pedig a lelki egészség pont olyan fontos, mint a testi.
Ha valaki eljut addig, hogy megtalálta az elégedetlenségének valódi okát – ami soha nem a felhajtott wc deszka, vagy a középen megnyomott fogkrémtubus – akkor a következő lépés a kívánságunk kulturált megfogalmazása – asszertív kommunikációnak csúfolják. Ez egy olyan partneri viselkedést jelent az élet feszült pillanataiban, ahol mindkét fél elismeri a másik jogait, egyenrangú partnerként kezelik egymást, kifejezik az érzéseiket anélkül, hogy megbántanék a másikat.
A család szerepe az a hely lenne, ahol végre elengedhetjük magunkat, ahol hibázhatunk és beismerhetjük hibáinkat, ahol védtelenek lehetünk és kiszolgáltatottak. De ez nem megy, ha csak egy stressz kezelési technikát ismerünk: küzdj vagy menekülj. Az asszertív kommunikáció tanulható – és olcsóbb mint egy válóper.
Mint mond tehát egy válóperes ügyvéd? A mai világban oly divatos „egyszer élünk, és én ezt megérdemlem” attitűd helyett válasszuk a „tudatosan élek és felelősséggel tartozom” mantrát.
Én a fiamért mindet megtennék – mint mindenki a saját gyermekeiért. Márpedig a gyermeknek apával és anyával kerek a világ. Legyen hát a napi – és nem csak az évi kétszer kipipálandó – feladatok között a házasságunk működőképessé tétele. Hogy rózsaszínen fogalmazzak: törekedjünk, hogy a családunkban mindenki boldog legyen, és akkor valóban érték lesz, nem az esetek 45%-68% -ban lerázandó kolonc.
Dr. Illés Blanka ügyvéd
Szerintem a legfőbb probléma, hogy sokan nem tudnak, vagy nem akarnak életre szóló döntést hozni. Egy felnőttnek erre képesnek kell lennie. Úgy értem, a kötelezettségek vállalásával és ebben való kitartásban gyengék sokan, ezért inkább a menekülést választják, és mondva csinált problémákat, ürügyeket gyártanak. Azt gondolják, akkor megszűnik a probléma. Minden emberben van hiba, ezért a következő kapcsolatban is előre borítékolva vannak a problémák és a gondok. És elárulhatok egy nagy titkot? MINDENKINEK VANNAK PROBLÉMÁI! Akkor hogy lehet az, hogy van akinek sikerül megoldani, van akinek nem? A kérdés az, hogy a problémák miatt a másikat okoljuk, vagy pedig együtt megoldjuk őket? Szerintem ezen dőlnek el a továbbiak. Ha valaki igazán akar valamit, akkor a hozzáállása ezt visszaigazolja!
Még egy nagy-nagy titok: hogyan küzdhetsz a kapcsolatért? Sokszor a saját EGÓDDAL szemben! Itt mutatkozik meg igazán, ki a leány ill. legény a talpán.
Mindennek a lényege, hogy aki úgy házasodik hogy fenn tartja magának a kiskaput, a kiút lehetőségét, egy idő múlva el is fog jönni az a pont ahol kiszáll az egészből.
Az én személyes hozzáállásom, de kapcsolaton belül már nincs többé olyan, hogy ÉN, hanem MI. Vagyis mielőtt valaki házasságra lép, jobb ha végig gondolja mi a domináns a döntései meghozatalában: saját maga? Akkor még várjon ezzel a döntéssel…
Az elsietett döntések után pedig nem kell csodálkozni, ha válással végződnek.
Önismeret szempontjából azt gondolom, 40 év után is tudnak a házastársak egymásnak újat mutatni, egy élet sem elég hogy két ember tökéletesen megismerje egymást. Saját magunkat is meglepjük időnként, néha nem gondolnánk magunkról hogyan is reagálunk egy adott helyzetre.
Kivételek természetesen vannak, amikor szélsőséges esetek lépnek fel, és ellehetetlenítik az együttélést (pl. az egyik fél erőszakot alkalmaz a másikkal szemben vagy a gyermeket bántja stb.).
Csatlakozom, a házasság igenis érték, amelyért főleg a mai, legtöbbször családellenes trendek világában kell kampányolni. Ha egy társadalom individualista egyénekből áll, az sohasem lesz erős, és összetartó.
Ez az én véleményem. Csatlakozhatsz hozzám vagy megvethetsz érte.
Döntésünket minden esetben csak az élet igazolhatja vissza, ehhez viszont kitartás kell.