Te mehetsz, a gyerek marad!

Sokszor dühből, de olykor-olykor komoly szándékot kifejezve is elhangzanak a fenti szavak. Vajon kiteheti a férj a válni készülő feleséget a saját nevén lévő lakásból, elzárva ezzel egy édesanyát a gyermekétől? Vagy megakadályozhatja, hogy a felesége a gyermekkel együtt elköltözzön?

Kezdjük a gyermekkel: amíg közös szülői felügyeleti jog alatt áll, addig a tartózkodási helyét a szülők közös döntéssel változtathatják meg. Vagyis az az édesanya, aki önkényesen hóna alá csapja a gyermekét és elköltözik otthonról, azt kockáztatja, hogy egy gyermek elhelyezési perben az édesapánál helyezik el a gyermeket. A nyugat európai országok bírói gyakorlatában egy ilyen lépés – szinte mindenhol – azt eredményezi, hogy a másik fél kapja a gyermeket. A magyar gyakorlat is ebbe az irányba mozdult el az utóbbi években, tehát már nem elegendő könnyes szempilla rebegtetéssel megindokolni miért költöztünk haza anyánkhoz. Ha az otthoni környezet és légkör elviselhetetlenné vált a folyamatos ordítozások miatt, akkor persze a gyermek érdekében az áll, ha a felek az életközösséget megszakítják. De a „csak úgy” elköltözések nem tolerálhatóak.

Azonban más a helyzet a hirtelen felindulásból feleségestül utcára dobált bőröndök esetében – ekkor a gyermek tartózkodási helye nem változik meg, így a férj ezzel  lépéssel  nem sérti a közös szülői felügyeleti jog szabályait.

Mit tehet az édesanya, ha mégis elgurul a gyógyszer, és a gyereke nélkül az utcán találja magát ? Azonnal be kell adni a bontó keresetet a bíróság felé, az apa kirívóan jogellenes magatartására tekintettel kérni kell a lakáshasználat ideiglenes rendezését – e határozat alapján tud majd  visszaköltözni a gyermekéhez. Emellett persze el lehet indítani a hagyományos, polgári jog alapján járó birtokvédelmi eljárást is, de a gyakorlatban hosszabb idő, mire ott végrehajtható határozatot kapunk.

Sokan azt rontják el, hogy a gyermek ideiglenes elhelyezését kérik – vagyis azt, hogy a bíróság engedje, hogy a gyermek velük együtt elköltözhessen. A  Csjt. szerint igen ritkán van erre lehetőség. Még egy ilyen radikális lépés is – mint a gyermek elszakítása a másik szülőtől – sok bíró szerint belefér, hiszen ha a kapcsolattartás biztosítva van, akkor a gyermekeket ért sérelem – jogilag – nem éri el azt a szintet, hogy elhelyezéséről soron kívül dönteni lehessen. Remélem az új törvény változtatni fog ezen, de a jelenlegi jogi környezetben ezzel a kockázattal számolnunk kell.

Összességében tehát elmondható, bár jogellenes azt kikényszeríteni, hogy a válni készülő feleség egyedül elköltözzön, és a gyereket hagyja otthon, de a megakadályozására gyors gyakorlati megoldás nincs – sem a gyámhatóság sem a rendőrség nem tud eljárni. A feleségnek tehát egy lehetősége van – marad a férj különvagyoni ingatlanában a gyermek elhelyezési per végéig, vagy ha erőszakkal kirakták az utcára, a bírói határozat kézhezvételét követően visszaköltözik. Ha a férj nem akarja, a gyermekkel elköltözni nem lehet.

Dr. Illés Blanka ügyvéd

Tovább a blogra »