Rémálom Bora Borán

A családon belüli erőszak iskolapéldáját nézhetjük végig, miközben közösen drukkolunk Patríciának, annak a magyar édesanyának, aki francia férjének köszönhetően Bora Borán kénytelen küzdeni a gyermekéért. Mind jogi, mind pszichológiai szempontból tanulságos az eset.

Francia Polinézia nemzetközi jogi megítélése bonyolult, nyilván ezért döntött úgy a férj, hogy a házasság rendbehozatalának színteréül épp ezt választja. Jól átgondolt lépésre vall a hosszú nyaralás ötlete, amivel sikerült joghatóságot teremtenie az ügynek. Alapesetben egy gyermek-elhelyezési pert nem lehet megindítani a nyaralás helyszínén – a gyermek állandó lakóhelye az általános joghatósági ok. Ám a nemzetközi jogban a legtöbb esetben ha három hónapnál hosszabb időt tartózkodunk valahol, az már tartózkodási helynek minősül, és megalapozhatja a helyi hatóságok eljárást személyi jogi kérdésekben is.

Külön kuriózum, hogy Francia Polinézia közjogilag 2003 óta kettős képet mutat. Egy része a francia törvények hatálya alatt áll, de az u.n. collectivités részek saját jogszabályokat alkothatnak, és  – bár nem minden területen –  de autonómiát kaptak.

A gyermekek jogait számos nemzetközi egyezmény védi, Francia Polinézia saját jogon ezeknek az egyezményeknek nem részese, tehát külön művészet adott ügyben meghatározni, hogy élhetünk-e a nemzetközi jog adta lehetőségekkel, vagy sem?

Patrícia ügyének jogi részleteit nem ismerem, de ha a gyermek elhelyezési eljárás nincs francia joghatóság alatt, akkor adott határozat nem is lesz végrehajtható. Tehát ha a férj abban gondolkodott, hogy a nemzetközi jog territóriumán kívül szerez magának egy kedvező ítéletet, az csak látszólagos győzelem, hiszen sem a magyar sem más országok hatóságei azt nem lesznek kötelesek betartani.

A nemzetközi jogban általános a joghatósággal való játék – a számos joghézag erre lehetőséget teremt. Tehát ebben az ügyben a férj pont a saját eszközeivel támadható vissza – másik országban pl. Magyarországon – joghatóságot teremtve elindítható egy másik gyermek – elhelyezési eljárás, és míg a férj határozata csak Francia Polinéziában addig a másik félé a világ nagy részén végrehajtható és érvényes lesz.

A másik lehetőség, ha a gyermek-elhelyezési eljárás francia joghatóság alatt folyik, akkor legyen bármennyire is részre hajló az eljáró bíróság, a jogorvoslati, és per újra felvételi lehetőségek mind biztosítani fogják az igazságos döntés megszületését, ez „csak” idő kérdése. Tehát egy első, másodfokú kedvezőtlen ítélet sem jelenti azt, hogy egy édesanya végleg elveszítheti a gyermekét.

Félre értés ne essék, nem azt állítom, hogy nem érinti borzasztó súlyosan a gyermek lelki fejlődését, ha hosszú évekig kell pereskedi azért, hogy jogilag az édesanyjához kerüljön, de én hiszem, hogy végleges, megmásíthatatlan döntést nem fog tudni a férj elérni, jelenlegi előnye csupán időleges.

A sajtó visszhang minden esetre jó stratégia, hiszen a számos nemzetközi kapcsolattal rendelkező apuka „menekülési” útvonalait sikerülhet teljesen ellehetetleníteni, így egy időleges pernyertesség sem ad számára lehetőséget, hogy végleg eltűnjön. Az pedig már pszichológiai kérdés, hogy ezt meg fogja-e próbálni? Én magam azt tapasztalom, a családon belüli erőszak jellemzője a fenyegetőzés, a sanyargatás, de ennek csak akkor van értelme, ha láthatja a másik fél szenvedését. Én azt látom, hogy az agresszorok nem szoktak lelépni …  de nyilván erre a lehetőségre is fel kell készülni.

Még egy rövid észrevétel: több helyen olvastam olyan kommenteket, akik Patríciát hibáztatták, sőt egyenesen megkérdőjelezték az elmeállapotát, amiért rendbe akarta hozni a házasságát egy olyan férfival, aki ki akart ugrani a 16. emeletről a közös gyermekükkel. Én nagyon sajnálom, hogy ilyen komoly média visszhang ellenére – ami az utóbbi időben a családon belüli erőszak körül van – még mindig akad olyan, aki nincs tisztában ennek a természetével. Bár a kérdés a valóságban összetett, az alapminta a következő:  a bántalmazó először elkezdi a másik felet eltiltani a barátaitól, majd a rokonaitól, szép lassan  – a ragaszkodásra és szeretetre hivatkozva – eléri, hogy ő az egyetlen személy aki közel áll hozzá. Ezt követően egy olyan tükröt tart elé, amiben egyre eltorzultabb kép alakul ki saját magáról – szép lassan elhiszi, hogy csúnya nő, értéktelen ember, rossz anya …stb, és senki másra nem számíthat, csak az agresszorra. Az önbizalma, önbecsülése minimálisra csökken, és el sem tudja képzelni az életet a másik fél nélkül. Szenved a bántalmazástól, ami eleinte szóbeli, majd fokozatosan fizikaivá fajul, de a beszűkült tudatállapot megakadályozza, hogy össze tudja magát szedni, és ki tudjon ebből lépni. De ez távolról sem jelenti azt, hogy elmebeteg, és azt sem, hogy emiatt el kell venni tőle a gyermekét! A családon belüli erőszak már nem tabu, ne is kezeljük annak, az alapműveltséghez hozzá kell hogy tartozzon az alaptünetek felismerése, kezelése, és a segítség lehetőségeinek ismerete!

Dr. Illés Blanka ügyvéd