Testvérek sorsa a gyermekelhelyezési perben

A legtöbb esetben egyértelmű, ha válásra kerül a sor, a gyermekek veszteségét nem akarják azzal tetézni, hogy a testvéreket is elválasztják egymástól. Pont úgy, ahogy a sakk készletet sem lehet megosztani – férjé a fekete, feleségé a fehér – így a gyermekek sem tartoznak a felezhető vagyontárgyak közé. Mégis akadnak vérre menő viták, ahol az egyik fél úgy gondolja: ha már akkora szerencsénk van, hogy két gyermekünk született, akkor akár vihetek is magammal egyet a költözéskör.

A bíróság csak különösen indokolt esetben választja szét a testvéreket. A család szétesését semmiképp sem szabad azzal tetézni, hogy a testvérek kapcsolatába éket verünk. Az az általános tapasztalat, hogy a gyermekek kötődése egymáshoz nagyon erős, kortól, nemtől függetlenül. Nem a látszat alapján kell megítélni a kötődés fokát, azért mert folyamatosan veszekednek, verekednek, panaszkodnak egymásra messze nem azt jelzi, hogy a szétköltöztetésük az ő érdeküket szolgálná. Ha valaki ezt fontolgatja, érdemes egy kört futni a pszichológus felé, akinek nem csak a két gyermeket, hanem a két szülőt is meg kell vizsgálnia. Ha komplett képet kapott a családról, akkor tud tanácsot adni, javaslatot tenni, milyen megoldás szolgálja leginkább a gyermekek érdekét. Általában a bírói gyakorlatnál bővebb, rugalmas kapcsolattartási rend olyan megoldást nyújt, amely során a két testvér az idő nagy részét együtt tölti hol az egyik, hol a másik szülőnél, és legfeljebb pár nap az, amikor külön vannak.

Mégis előfordulnak olyan esetek, amikor komolyan meg kell fontolni, hogy a két gyermek külön-külön kerüljön elhelyezésre a két szülőnél:

1. Ezekben az ügyekben nem azt kell vizsgálni, mint a klasszikus gyermek elhelyezési perben, hogy a gyermek az édesapjához vagy az édesanyjához kötődik-e jobban. Itt annak van jelentősége, hogy adott gyermek jobban kötődik-e pl. az édesapjához, mint a testvéréhez. Szakmailag sem egyszerű feladat mérlegre tenni egy szülő-gyermek és egy testvér-testvér kapcsolatot, mégis előfordul – bár igen ritkán – hogy egyértelmű eredményt kapunk. Én azt tapasztalom, hogy fiatal gyermekeknél még nem lehet éles határokat húzni, kiskamasz kortól van lehetőség egyértelmű választ adni erre a kérdésre. Ha valakinek fiatal gyermekei vannak, én azt szoktam tanácsolni, várjon még, engedje el a gyermekeit, költözzenek a másik szülővel és ha az idő múlásával a gyermek kötődése egyértelművé válik, akkor lépjen.

2. Előfordul az is, hogy a testvérek nagyon különbözőek. Önmagában a nagy korkülönbség nem feltétlenül jelenti, hogy a kötődés laza, főleg a kisebb gyermek tekint szinte harmadik szülőként a nagytesóra. A gyermekek adottsága, érdeklődési köre viszont nagyon eltérhet – persze ez is legkorábban kisiskolás korban válik nyilvánvalóvá. Ha az egyiküket csak a sport érdekli és a teniszütőjével alszik, a másik meg inkább éjt nappallá téve a számítógép előtt ül és hackeli a suli osztályzat-nyilvántartó programját, akkor előfordul, hogy nincs közös pont az életükben. Persze a különböző érdeklődési kör nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem találják meg a közös hangot. Azonban ha a testvérek egymáshoz való ragaszkodása gyenge, és különböző szülőkhöz kötődnek, akkor jogosan merül fel, hogy különböző helyre kerüljenek a válás után.

3. Sok szülő a gyermek akaratát tekinti irányadónak – azt hiszem ez a mai kor általános nevelési elveire jellemző, mindenki igyekszik ’gyermekközpontú’ lenni. Azonban nem véletlen, hogy a jogszabály csak 14 éves kortól enged beleszólást a gyermeknek abba, hol szeretne élni. Az öt éves gyerek is tud választani, sőt lehet hogy felnőtt szempontok alapján értékelhető magyarázattal is szolgál miért akar anyánál vagy apánál élni. Mégis súlyos terhet rak az a gyermeke vállára, aki a döntést rá bízza! Felnőttként is nehéz a döntés, gyermekként pedig súlyos károkat okozhatunk a lelki fejlődésében, ha ekkora felelősséget delegálunk. Nem azt mondom, hogy egy kisiskolás gyermek véleményét ne kérjük ki, de fontos hogy érezze, nem ő fogja eldönteni, mi lesz a sorsa, csupán kikérik a véleményét.

Több olyan esettel találkoztam, ahol a 8-10 éves gyermek igen határozott véleménnyel bírt arról,  hogy az édesapjával akar maradni, és a szülő szíve megszakadt, hogy el kell engednie. Ilyenkor óriási a kísértés, hogy a gyermekért harcba szálljon az apuka, és gyakran meg is teszik. A pernek ennek ellenére mégis az a vége, hogy a gyermek marad az édesanyjánál, mert 14 éves kor előtt sem a bíróság, sem a perben kirendelt szakértő nem kezeli kiemelt szempontként a gyermek akaratát. Ha egyébként az édesanya megfelelően gondozza és neveli a gyermeket, egyéb szempontok fognak dönteni, nem a gyermek kívánsága. Megoldást jelent, ha ilyen esetekben az édesanya együttműködő, és a két szülő ki tud alakítani egy olyan kapcsolattartás rendszert, ahol a gyermek nem éli meg úgy a válást, hogy elveszítette az édesapját. Sajnos azokban az esetekben, ahol az anya figyelmen kívül hagyja ezt az igényt, mert nem képes még a gyermeke érdekében sem túllépni a vélt vagy valós sérelmein, /szomorúan mondom, de nagyon sok ilyen esetet látok/ ott sajnos a hosszadalmas és költséges pereskedés nem megoldás, csak tovább rontja a felek amúgy sem hibátlan viszonyát. Az én javaslatom ezekre az esetekre az, hogy a felek kommunikációját, kapcsolatát kell javítani annak érdekében, hogy sikerüljön valóban közösen felnevelni a gyermeket. Azt a rengeteg pénzt, időt és energiát pedig ne bírósági eljárásokra és ügyvédi munkadíjakra fordítsák, hanem a felek kommunikációját javító terápiákra – létezik válási terápia, amelynek célja pont az, hogy a válást követően a gyermekek nevelése érdekében a felek képesek legyenek a hatékony együttműködésre.

 Dr. Illés Blanka ügyvéd