Nekem – aki abban nőtt fel, hogy a hangunkat sem emelhetjük fel, mert nem illik – megdöbbentő, amikor egy bírónő az összerugdosott ügyfelemet arról győzködi, hogy ne csinálja már itt a fesztivált, ez a legjobb családban is megesik, vonja vissza a magánvádat – megjegyzem az ügyben később az ügyész emelt vádat súlyos testi sértésért, és a férfi két év felfüggesztettet kapott, tehát távolról sem a sótlan leves feletti csetepatéról volt szó. De ez csak egy kirívó példa a sok közül. Bizony sokan vannak, akik – bár nem verik nagy dobra – semmi kivetni valót nem találnak abban, ha a ház ura néha oda csap. Azonban a nőket sem kell félteni, ők legtöbbször nem a puszta kezükkel, hanem valamilyen eszközzel szereznek nyomatékot a mondanivalójuknak, ami nagyon komoly sérüléseket tud okozni. Az utóbbi években kifejezetten gyakran találkozom olyan esettel, ahol az agresszív nő tartja terror alatt az egész családját.
Legyen bármi az oka, a fizikai erőszak elfogadhatatlan – ebben nincs középút, és szerencsére a nemzetközi jogalkotás zökkenőmentesen ebbe az irányba halad. Vannak államok, ahol a magyar gyakorlathoz képest túlzásnak érezzük a védelmet – pl. Angliában a gyermek védelmet kérhet a saját szüleivel szemben, és ezeket az eseteket ott azonnal és nagyon komolyan kivizsgálják, ami persze egy duzzogó tininél visszaélésekre adhat okot. Mégis én azon az állásponton vagyok, inkább vigyük túlzásba, mert ezeknek a családi vitáknak gyakran szemtanúi, és sajnos előfordul, hogy sérültjei is a gyermekek.
Sokan nem tudják, hogy ha a bántalmazás szemtanúi a gyermekek, akkor a magánvádas könnyű testi sértés mellé rögtön oda kerül a kiskorú veszélyeztetésének közvádra büntetendő cselekménye. Mégis az esetek nagy többségében a rendőrség nem foglalkozik hivatalból az üggyel amikor valaki a látlelettel berohan, hogy megtegye a feljelentést. Kioktatják, hogy ezzel ne a rendőrséget tessék zaklatni, hanem a bíróságra tessék beadványt írni, majd oda fogják beidézni. Határozottan ki kell tartani amellett, hogy bizony az ügyeletes tisztnek munkát adunk, és a feljelentést vegyék jegyzőkönyvbe. Külön ki kell hangsúlyozni, ha gyermekek is szemtanúi voltak az eseménynek, és kérni kell a kiskorú veszélyeztetés körülményeinek kivizsgálását.
Szeretném hangsúlyozni, soha ne bagatellizáljuk el, ha a gyermek látta a vitát és a bántalmazást! Ha nem látszik rajta, ha nem kérdez rá, akkor is maradandó nyomot hagy benne. Van, hogy azonnal szembe fordul a bántalmazó féllel, vagy elkezd rettegni tőle és kerülni kezdi. Ám olyan is előfordul, hogy csak évek múlva kezd különösen viselkedni, és egy hosszas terápia tárja majd fel, hogy egy évekkel korábban történt esemény az oka a magatartás zavarnak. Ha nem csak egy-egy eset, hanem rendszeres bántalmazás tanúja a gyermek, az feldolgozhatatlan károkat okoz a lelki és erkölcsi fejlődésében, elfogadja, hogy a világ igazságtalan és kiszámíthatatlan valamint a bántalmazó iránti harag gyakran önváddá, a bűntudattá alakul át. A bántalmazók nyolcvan százalékát bántalmazták gyermek korában – ez az adat sokat elárul a lelki sérülések maradandó voltáról.
Tehát nem helyes, nem elfogadható, ha a családi viták a gyermekek előtt folynak, az pedig végképp tolerálhatatlan, ha a gyermek nem csak lelki, hanem fizikai elszenvedője is a családi perpatvarnak. Miért nem jelentik ezeknek az eseteknek a nagy részét? Miért nem mernek segítséget kérni ? A válasz nagyon egyszerű, sokáig az ilyen esetek megoldása az volt, hogy a gyermeket emelték ki a családból, nem a bántalmazót, ehhez pedig inkább senki nem asszisztált a rokonok közül. Azonban a 2009-es jogszabályi változás óta az ideiglenes megelőző távoltartás és a távoltartás igen nagy mozgásteret ad a hatóságoknak, hogy a valódi veszélyforrást szüntessék meg. Nem állítom, hogy teljesen gördülékeny a rendszer, de ma már számtalan lehetőség áll az áldozatok rendelkezésére, nem szabad tehetetlenül tűrni, ha már magukért nem, legalább a gyermekek miatt lépni kell, mert a pofon bizony csak egyszer lódul meg jobban a kelleténél, és onnan már nincs visszaút.
Dr. Illés Blanka ügyvéd
