Megdöbbenve hallottam a hírt, hiszen nem egy média által felfújt celebszerelemről volt szó. Sokaknak példaértékű volt az a kitartás, bajtársiasság és tisztelet, ahogy ez a két ember egymáshoz viszonyult. Azt írják közös nyilatkozatukban a Facebook oldalukon: “Együtt álmodtunk és dolgoztunk céljainkért, míg álmainkat megvalósítottuk. Minden megvolt hozzá. Akaraterő, kitartás, csapatmunka, no meg a szerencse. Úgy tűnt, hogy mi ketten együtt, amit csak akarunk, mindent el tudunk érni és le tudunk győzni! Ám nagy teljesítmények mögött nagy feszültségek indukálódnak.” Csak találgathatunk, hol rontották el… Lehet, hogy nem is rajtuk múlott? Lehet, hogy ketten együtt elértek mindent amit tudtak, és nincs több közös cél?
Épp úgy, ahogy az ember boldogtalan, ha nincs előtte cél amiért dolgozhat, szerintem egy párkapcsolat is megrokkan, ha céltalan. Tipikus eset, amikor kirepülnek a gyerekek, és a szüleik szinte rögtön elválnak. Én magam soha nem tudtam megérteni, hogy ha már egyszer túl vannak az élet zökkenőin, – pályakezdés, első lakás, első gyerek, első bárányhimlő… – végre az összes gyerek elköltözött és a kutya is megdöglött, /ahogy a vicc mondja/ akkor mi akadályozza meg őket abban, hogy gondtalanul élvezzék együtt az életet? Érdekes módon a hozzám fordulók egy részét le tudom beszélni a válásról: „Ha 30 éven át elviselte, hogy a földre dobja a zoknit, lábosból eszi a levest és csak sportcsatorna van a tv-n, akkor a maradék időre akár meg is tarthatná.” Ám a többség hajthatatlan. „Végre élni szeretnék” – ez a magyarázatuk.
Volt több olyan esetem is, ahol súlyos betegséggel, vagy testi fogyatékossággal született gyermekek életének első évei emberfeletti erőfeszítéseket követeltek meg a szüleiktől. Ők pedig komolyan véve a jóban-rosszban fogadalmat, töretlenül kiálltak egymás mellet. Amint viszont jóra fordult a gyermek sorsa, túl voltak az utolsó műtéten, meggyógyult a lurkó, vagy végre elérte az iskolás kort, és szépen helyt állt – tehát amint véget ért a készenléti állapot, a kapcsolat kiüresedett, és jött a válóper.
MI ENNEK AZ OKA?
Gondolhatnánk azt, hogy nem elég hálásak a sorsnak. Vagy belefáradtak a küzdelembe, és most már nincs erejük egymásra. Én azt hiszem, ha egy pár életét egy közös célért való küzdelem tölti ki – és nincs benne más – akkor a cél elérésével űr támad. Ezt vagy be tudja tölteni egy új cél, vagy a feleknek újra meg kell tanulniuk egymás mellett élni. Ahogy az életünk, úgy a személyiségünk is folyamatosan változik. Egy pár vagy képes arra, hogy újra és újra megismerje a másikat és az új embert megtanulja szeretni, vagy nem fog működni.
Biztosan Ti is átéltétek a felismerést: „Nem azzal az emberrel élek együtt 10 év után, mint akihez hozzámentem / akit elvettem.” Remélem a következő gondolat pedig ez volt: „… de azért így is szeretem 🙂 ” Sajnálom a Rakonczay házaspárt, de ahogy az elválást barátsággal és méltósággal intézik, az pont úgy példaértékű, mint a sportteljesítményük.
Dr. Illés Blanka
ó, pink glasses… nagyon szommorú, hogy mással is megtörtént… szívesen olvasnék inkább boldog sztorikat.
Jézusom trin, mintha csak az én életemet írtad volna le!
segítettem felnevelni az előző házasságából született gyerekeit. nagyon kemény körülmények között éltünk. aztán megnőttek és sikerült végre a lakáskörülményeinket is rendezni, eltelt 10 év – ő pedig lecserélt egy fiatalabb verzióra. a mi közös gyerekeinket már egyedül nevelem – ő pedig csinált újat…
Nekem a feleségem teljesen megváltozott, amint visszament dolgozni! Addig házitündér volt, de lett egy menő állása, felvett először babysittert, aztán takarítónőt, aztán már alig járt haza a túlórák miatt. Egyre többet szekált, hogy én ‘csak’ állami alkalmazott vagyok, keveset keresek, nem vagyok senki, nem érek semmit. Régen neki sem volt érték a márkás óra, most szerinte ciki ha nem viselsz olyat… Igen, tényleg változnak az emberek, de nem mindig lehet megszeretni az új személyiséget.
Hat éven át építkeztünk a férjemmel, minden pénzünk és szabadidőnk a házba ment bele. Volt időszak, amikor dobozokból éltünk, lavórban fürödtünk, rengeteg nehézséget éltünk túl. Mire felépült a ház, elfogyott a lendület. Az is idegesített, ahogy levegőt vett, vizet ivott, vagy csak lerakta a tányért. A házat persze el kellett adnunk… sokkal kevesebbért, mint amennyi pénzt és energiát beleöltünk. Nem érte meg.