Fiatal ügyvédként én is abban a rendszerben „nőttem fel”, ahol a közös szülői felügyeleti jog csak felesleges macera. Ha végre megszabadul valaki a férjétől, akkor esze ágában sincs neki olyan jogokat adni neki, amivel továbbra is megkeserítheti az életét. Később gyakorló ügyvédként kezdem megtapasztalni, hogy rossz ez a szemlélet. Láttam, sok nőt akik nem jó szívvel mentek bele a közös felügyeleti jogba, csak a hosszú per elkerülése miatt. Mégis működött! Elkezdem megvizsgálni a külföldi jogszabályokat – szinte mindenhol közös a felügyelet válás után. Számos hatástanulmányra leltem, és megértettem, miért működhet egy „kikényszerített” kötelezettség ami a gyermek felnevelését célozza, és miért szolgálja ez a gyerek érdekét.
Az alábbiakban Dr. Linda Nielsen átfogó kutatási eredményeinek részleteit osztanám meg, ami a 2014-ben hatályba lépő, közös felügyeleti jogot tovább erősítő angol családjogi törvény-módosítás elfogadásához kapcsolódóan készült.
9 tévhit a közös felügyeleti jogról
1. tévhit: Jobb a gyermeknek, ha a szülők válás után pont ugyan olyan arányban osztják meg a gyermekkel töltött időt, mint ahogy a házasság alatt volt. Mivel a legtöbb házasságban az anyák végzik a gyermekek gondozásának 80%-át, ezért a kapcsolattartási időt is így kell felosztani.
Ezt az állítást nem támasztja alá empírikus kutatás Dr. Linda Nielsen szerint. A tény az, hogy a dolgozó apák 60 percet töltenek naponta a gyermekükkel, míg a dolgozó anyák 90 percet. Nem szabad összekeverni a gyermekkel töltött időt, és a gyermekkel való érdemi foglalkozást, ugyanis nem az számít, hányszor adtunk neki enni, hanem az hogy a tartalmas időtöltés milyen mértékű volt.
2. tévhit: A csecsemők és kisgyermekek az édesanyjukhoz jobban kötődnek életkorukból adódóan, ezért ettől a szülőtől nem szabad őket elválasztani hosszabb időre, különösen nem szolgálja az érdeküket, hogy ott is aludjanak az édesapjuknál.
Gyermek pszichológusok és a vonatkozó kutatások szerint a gyermekek mindkét szülőjükhöz egyformán kötődnek, ha van bármi különbség az 18 hónapos korukra teljesen eltűnik. A legújabb gyermek pszichológiai kutatások szerint már nem beszélhetünk elsődleges és másodlagos szülőről, és meghaladott az a nézet is, miszerint a gyermeknek sokkal fontosabb az anyával való kapcsolata, mint az, hogy milyen a kapcsolata az édesapjával.
3. tévhit: A csecsemők és kisgyermekek ingerlékennyé válnak, illetve egyéb viselkedési problémák jelentkeznek amikor az édesapjuknál alszanak, ezért csak ritkán vagy egyáltalán nem kell éjszakára odaadni őket.
Hét tanulmány is született, egyik sem támasztja alá, hogy az apukánál alvás és a gyermekek pszichés vagy viselkedési problémái között bármilyen összefüggés lenne. A legérdekesebb megállapítás, hogy a 3 év alatti gyerekek is nagyon jól viselték az édesapánál alvást. Egy másik tanulmányban 4 éven keresztül vizsgáltak gyerekeket, és egyértelmű volt, hogy akik az idejüknek legalább a 30%-át az édesapjukkal töltik, érzelmileg, pszichológiailag is kiegyensúlyozottabbak, és a viselkedésükkel is kevesebb volt a probléma.
4. tévhit: A legtöbb gyermek az édesanyjával akar élni, csak egy otthont szeretne, és nem akar túl sok időt tölteni az apjával.
Egy 2013-as tanulmány kimutatta, hogy a közös felügyeleti jog alatt élő gyerekek szerint megérte a fáradságot, hogy két otthonuk volt. Legfőbb indokként azt jelölték meg, hogy mindkét szülővel szoros kapcsolat maradt fenn.
5. tévhit: Ha a szülők között komoly verbális konfliktus van, akkor a gyermek érdekét az szolgálja, ha minél kevesebbet megy az apjához. A közös szülői felügyeleti jog ezekben az esetekben azt okozza, hogy a gyermek a konfliktusok középpontjába kerül, ezért nem jó megoldás.
Három tanulmány is készült ebben a tárgykörben, egyik sem támasztja alá a fenti állítást. A kutatások három fő megállapítása a következő:
– a konfliktusok sokkal nagyobb számban fennmaradnak ha csak az egyik szülő kapja a felügyeleti jogot
– a gyermekeket nem érinti jobban, közvetlenebbül a szülők közötti konfliktusnak közös felügyelet esetén, mintha csak az egyik szülőnek lenne felügyeleti joga
– azoknak a gyerekeknek a pszichés, viselkedési és egyéb közérzeti mutatói jobbak, akik közös felügyeleti jog alatt állnak és gyakran találkoznak az édesapjukkal
6. tévhit: A szülők közötti konfliktusok mennyisége legyen a fő szempont akkor, amikor a kapcsolattartás időtartamát meghatározzák.
2011-ben és 2012-ben készült tanulmányok ugyan arra az eredményre jutottak: a verbális konfliktusok magas száma nem indokolja az apai kapcsolattartás csökkentését. Ezek a konfliktusok sokkal kisebb problémát okoznak a gyermekek fejlődésében, mint ha kevés időt tölthetnek az édesapjukkal. Emellett a válás idején meglévő konfliktusok kb 1 év alatt lecsillapodnak, tehát a jelenlegi konfliktus mértéke egyáltalán nem jelzi, a jövőbeni konfliktusok mennyiségét.
7. tévhit: A közös szülői felügyeleti jog csak akkor fog működni, ha ebben a szülők megegyeznek. Ha nem egy mediációs, vagy más egyezkedési folyamat eredménye, hanem ez egy bírósági határozat, akkor nem lesz sikeres. Csak nagyon kevés párnak sikerül, ahol nincs egyáltalán konfliktus a váláskor.
Több tanulmány készült, amelyek szerint a szülők 60-85%-a nem akart közös felügyeleti jogot azok közül, akik végül mégis sikeresen nevelik így a gyermekeiket.
8. tévhit: Azok a megállapodások, ahol a gyermekeknek két otthonuk van kudarcra vannak ítélve, és előbb utóbb úgyis csak az egyik szülőnél fognak lakni a gyerekek.
Az erre vonatkozó tanulmány a válás utáni 2-4 évig tartó időszakot nézte. Az esetek 90%-ban a közös felügyeleti jog és a kapcsolattartási idő megfelezése a két szülő között fennmaradt – tehát működött.
9. tévhit: Az apa-gyermek kapcsolat minősége nem annak függvénye, hogy mennyi időt tölt a gyermek az apjával.
Két tanulmány – 2010, és 2012-es – is kimutatta, hogy az apával eltöltött idő mennyisége, és a válás negatív hatásainak visszaszorítása nagyon szoros összefüggést mutat. Tehát a gyermekek minél több időt tölthetnek az édesapjukkal, annál kevésbé viseli meg őket a válás.
Végül kiemelném, hogy ha valaki a közös felügyeleti jog ellen szóló tanulmányokat akar találni az Interneten, egész biztosan sikerrel jár. Azonban mielőtt mindennek hitelt adnák, vizsgáljuk meg, mikori a tanulmány, mikori adatokat dolgozott fel, mekkora volt a vizsgálati minta, mi volt a vizsgálat módszer tudományos alapja és lehet-e abból általános megállapításokat levonni? Dr. Linda Nielsen a fenti tanulmányában társadalomtudományi szakemberek által készített, szakmai folyóiratokban megjelent, lektorált tanulmányokat vett alapul. Ezek között nincs ellenmondás, a fenti megállapítások tekintetében egységes az álláspont, úgy is mondhatnám, hogy nincs szakmai vita. Azt gondolom ideje van a személet váltásnak Magyarországon is, és ha a jogalkotás nem is zárkózik fel a társadalomtudomány kihívásaihoz, mi a gyakorlatban élhetünk – válhatunk – a legújabb szakmai megállapításoknak megfelelően. Törekedjünk a közös szülői felügyeleti jog fenntartására!
Dr. Illés Blanka ügyvéd
Egy-két állítással szembeszállnék érintett lévén a dologban.
2 pontban: “ha van bármi különbség az 18 hónapos korukra teljesen eltűnik” ez nem igaz. Megmarad a különbség, sőt igen élesen látható is marad (erre való a vonatos és a 2 ház teszt)
4 pont: stabilitás, állandóság kell nekik, mert akkor biztonságban érzik magukat
5 pont: Verbális konfliktus, na ez az amiből a gyereknek nem szabad jutnia. A gyerek előtt nem veszekszünk, és a gyereknek a másik szülőről nem mondunk semmi negatívat
nagyjából ennyi… 😀
Kedves Kivételpedigvan!
Szeretnék segítséget kérni Tőled!
Jogász vagyok ugyan magam is, de a saját ügyünkben. Második házasságomban élek, így a családunk. un. “mozaikcsalád” (nekem van előző páromtól egy 14 éves fiam, a páromnak két előző kapcsolatából egy 17 éves lánya, meg egy 8 éves fia). A gond a legkisebb gyermek édesanyjával van.
A férjem 4 éves koráig nem kaphatta meg a kisfiát “ottalvós” láthatásra, anyuka a gyermek születését követő különköltözésüktől hitegette, hogy “majd 3 éves kora után”, ezért szorgalmasan odajárogatott hozzájuk hetente néha többször is, hogy a cseperedő fiát láthassa. Amikor azután sem történt semmi, akkor ment el gyámhatósághoz, de anyuka “ügyes” volt és gyorsan megindította a gyermekelhelyezési pert, és arra való hivatkozással, hogy “a gyerek nem ismeri az apját” egy éves procedúra kezdődött, ami alatt először 3 hónapig kéthetenként szombaton 3 órát tölthetett náluk, hogy a “gyerek megismerje”, azután 3 hónapig kéthetenként szombaton elhozhatta 3 órára, majd 3 hónapon át kéthetenként egész napot tölthetett náluk, s újabb 3 hónapig kéthetenként egy napra szombatonként elhozhatta. Közben 4 éves lett a gyerek és még egyáltalán nem volt lehetséges, hogy egyetlen éjszakát apukájával tölthessen!
S ekkor, egy év után vált lehetségessé, hogy végre ottalhasson először az édesapjánál és ott tölthessen egy hétvégét. Ez ment 2 évig, majd az apa (a férjem) bővítést kért. A kapcsolattartás-bővítési eljárás másfél évig és 3 eljárás újrakezdésével ért véget. Kiharcolva új dolgokat is: tekintve, hogy a férjem szerb állampolgár is, a fele családja kintél, így ragaszkodott ahhoz is, hogy a gyerekkel együtt a személyi igazolványa és a TAJ-kártyája is legyen “hozzáadva”, mert a családdal szükséges a külföldi kapcsolattartás is. Természetesen ezt egy eljáráson át a “gyermek érdekében” a Gyámhivatal elutasította. Mígnem – hogy, hogynem sikerült találni egy ítéletet, amelyben az amúgy román apa nyárra a nyaraláshoz megkaphatta a saját gyerekével együtt -, innen megreformáltuk az eljárást, és visszavontak mindent és megadták!
Azután – gondolom a mi példánkon – mások is felbátorodtak, egyre többen érték el, mostmár benne van a gyermekvédelmi jogszabályokban is.
A kérdésem az lenne: miután tavasszal ismét kapcsolattartás bővítést kértünk (amelynek még nincs vége), hiszen – jogerős határozat ide vagy oda – anyuka a nyári egybefüggő egyhetes láthatásoknak a gyermek 6 éves kora óta még egyszer sikerült, hogy eleget tegyen, azaz az amúgy mostanra 9 éves gyerek az idei nyárig egyetlen egyszer töltött az édesapjánál egyetlen egybefüggő hetet!!!!!!
(Bizonyára ez is a “gyermek érdeke”)
Így miután most megy az eljárás – anya életében először járult hozzá -, hogy 4x egymás után minden második héten a gyermeke a nyarat az édesapánál töltötte. (Igaz ugyan, hogy ebből férjem csak egyszer egy hetet tudott vele tölteni, mivel időközben külföldi munkavállaló lett kényszerből, a többit meg vele töltötte és a testvéreivel az apai nagyszülőknél.)
Azonban látható, hogy nem működik a dolog: apa hazajött külföldről, indul az iskola, szerette volna látni a fiát és netán elhozni, mikor itthon van, a válasz: “nem jár” (nyilvánvalóan ez is a “gyermek érdeke” ugye?).
A kapcsolattartás bővítési eljárás (amely arra is irányul, hogy anyuka ne tudja megtagadni a téli időszakban karácsonytól húsvétig a láthatást arra hivatkozással, hogy az apa egybefüggően külföldön van), indult arra is, hogy az ilyen téli, illetőleg nyári időszakokat, amikor nincs itthon, a nagyszülői kapcsolattartással cseréljük fel, illetőleg, hogy nyaranta most már 2×2 hetet tölthessen a fiúcska nálunk. Ezt anyuka természetesen csipőből ellenzi, és utolsó lehelletéig küzd, hogy ne történhessen meg, mert szerinte “minden baj forrását az apában és az apa családjában látja”. Most – VÉGRE – pszichológus szakértőhöz küldték (ELŐSZÖR!!!!) őket. A szakvélemény még nem készült el, de most került sor a gyermek – anya korábbi igérgetései be nem tartása okán – egy másik eljárásban és ügyből kifolyólag védelembevételére, amelyet most már alaposnak tartanak, idézem, “mert anya esetenként érzelmileg labilis”, illetőleg a pszichológus szakértő úgy ítéli meg “gondok vannak az anyukával”. Közben persze sor került még évekkel ezelőtt a gyámhivatalok cseréjére azok “elfogultságból” történő kizárására (nyilván a személyi igazolványos ügyet nem bocsátották meg), és most más gyámhivatal előtt folyik az eljárás.
Szóval ezt sikerült elérni. Közben a gyerek anyutól tanulja a hazudozást, s még talán édesanya sem méri fel: egyedül képtelen lesz vele megbírkóznia (második osztályos a gyermek, de 14 éves korú gyerekekre jellemző magassággal, súllyal és méretekkel).
A kérdésem az lenne – most arra gondoltunk mi is – közös szülői felügyeletei jogot kérünk, mert szükségesnek látszik. De a gondunk abban áll, hogy mekkora esélyünk lehet erre 5 év után, amikoris a kisfiú az anyánál lett elhelyezve, úgy, hogy a szülői felügyeleti jogot kizárólagosan az anya gyakorolja? Van gyakorlat és van mód arra, hogy most ezt – úgymond “menet közben” – át tudjuk fordítani?
Vagy inkább eleve készüljünk egy gyermekelhelyezés megváltoztatására???
(A dolgokat ugyanis az is árnyalja, hogy a most 37 éves édesanya ismét élettársi kapcsolatot létesített mással, aki egy kairói muzulmán török ember, akitől tavaly gyermeke is született és akivel már ismét nem él együtt (miként jelenlegi férjemmel is ez történt) a gyermek megszületése óta. Az új élettárs bántalmazta a vele – amúgy tényleg – szemtelen nagyobb fiút, aki a férjem gyereke, amely miatt elindult még tavaly a védelembe vétel. Az anyára fokozott lelki és fizikai teher is hárul, aki viszont – nemhogy örülne a segítségnek – hanem értelmetlenül és körmeszakadtáig a saját igazát és a “fenntarthatatlant” akarja védeni és fenntartani.
Ha az mellett foglaltok állást, hogy közös felügyelet, akkor tudnátok-e segíteni abban, hogy elkülditek a saját – erre vonatkozó ítéleteteket (természetesen anonimizálva -, mert érdekelne, hogy mi mindenre van is joga a szülőnek kérni és a közös szülői felügyeleti jog mi mindenre is terjedhet ki, mit enged, mert a neten ilyet nem találtam. E-mail: kapusi.adrienn@gmailcom
Előre is köszönöm a válaszokat.
Keserűséggel tölt el, hogy végül a cikkben közölt változtatások nem épültek be a Ptk-ba.
Nekem minden héten van gyermekem, nem csak 2 hetente hétvégén. A kegyes bíróság megengedte, hogy egyik héten hétvégén a másik héten valamelyik nap, de így 5 napot veszítek ahhoz hogy azt mondhassam, a hónap felét nálam töltik. 5 nap és ezért fizetek egész havi gyerek tartást, és kussolhatok ha az exem nem dolgozik, csak élősködik a gyermek tartáson, és a családin. Ezek mellett a kamasz lányom sikeresen ellenem fordította, hát gratulálok a bíróságoknak ahol az anyákat úgy felmagasztalják, hogy esélytelen még a közös felügyelet is. Nem könnyű senkinek, ezt elfogadom, de gondolom senki nem örülne, ha látná, hogy a gyermekét elnevelik, és esélye sincs megmutatni, milyen a normális, és itt nem mondok mást csak azt, hogy ha többet van a gyermek az apával is látni fogja a különbséget.
A politika a legjobb példa, manapság senki nem tudja ki hol lopott, ki mit “kúrt el” vagy ki kit vesztegetett meg, a nép, mint a gyerekek csak kapkodja a fejét és nem tud választani…..
Üdv!
Már ez is haladás, hogy egyáltalán elkezdett valaki másként gondolkozni, és meri ezt a nyilvánosság elé vinni. A cikk mondhatom felháborító szavakkal kezdődik: “Ha végre megszabadul valaki a férjétől” de ezt leginkább férfi bajtársaim érthetik.
De ettől eltekintve köszönöm.
Én több mint 6 éve küzdök az igazamért, bíróságról bíróságra, hosszú téma, és nem szép. De mint apát úgy dörgölnek le a színről a bíróságon mint az atom bomba Hirosimát. Még, hogy közös felügyelet, az már csak legutóbb került képbe, de azzal sem foglalkozott egyik bíró sem. Na igen minden bíró NŐ. Aki nem hiszi, hogy egy apa is tudja szeretni a gyermekeit, az vagy rossz családban nőtt fel, vagy soha nem látott ilyet.
Arról sem beszélünk vagy csak csendesen hány anya ártott a gyermekének, veszélyeztette, vagy vette el az életét. Mert ilyen is van, pedig állítólag már egy felvilágosult civilizált világban élünk.
A mai gondos anyák (tisztelet a kivételnek) csak a külsőségeket tartják fontosnak, és merem azt állítani, hogy ott is a rossz szülői példa, neveltetés hiányosságai miatt.
Az én exem is apa nélkül nőtt fel honnan tudná milyen is egy komplett családban felnőni. De nem kell csak a női praktikákat kell ellesni, és kihasználni a környezetet, majd ezt adni tovább, és a kör folytatódik, a vétkes jót röhög, az áldozat, meg szív.
Kivételpedigvan#
pont az ilyen szülők miatt lenne fontos a közös szülői felügyelet lehetőségének az alkalmazása. Ne egy megkeseredett nő vagy férfi döntse el mi jobb a gyerekének!! Én több mint két évig küzdöttem kszf végett a bíróság és a volt feleségem ellen. Sikerült és működik!!!!! Egy korrekt bizottság felállítása lenne a megfelelő,akik kellő nyitottsággal és szakértelemmel döntenének. Valaki egy kicsit is alkalmas erre a feladatra,rövid időn belül láthatóvá válik számára működhet vagy nem a kszf. Egyik szülő nagyobb hatalmat kap közös gyermekük felett azt 90% ban fel is használja! Az már a következő gond,hogy ez a gyermeket rosszabbul érinti mint a másik felet.
Nagyon jó a cikk!!!!!
7. pont:
Jajj. Sajnos nem működik, hacsak nem otthonülő, munkával nem bajlódó egyik szülő sem. De mivel a többségnek valamiből élni kell, legalább az egyik szülőnek vannak munkahelyi kötelezettségei. Valamelyik szülőre hárul a gyerekekkel kapcsolatos teendők nagyobbik része, míg a másik dolgozik. Ez az ép családokban is így van, csak akkor még ez nem fáj senkinek.
Megfigyelhető visszarendeződés – többek közt a fentiek miatt – az egy hét itt, egy hét ott rendszerekben, erre sok példát látok.
Válás után semmi nem az igazi a gyerekeknek, de belegondol, aki erre kényszeríti a gyerekét, hogy ezzel lényegében a stabil otthont, hátteret veszi el? Javaslom, próbálja ki ezt az életvitelt az, aki szerint egy gyermeknek ez a megfelelő.
4. pont:
A közös szülői felügyeletnek semmi köze a kapcsolattartás szabályozásának mikéntjéhez, ne mossuk össze. Ha a szokásos kéthetenkénti hétvégi kapcsolattartás van is, attól még lehet kszf. Inkább a “két otthon” (időfelezéssel) indokolja a kszf-et.
A cikk jól összeszedi az idevalókat (meg a nem idevalókat is), de általánosítani itt sem lehet.
Ahogy a bevezető írja: “Ha végre megszabadul valaki a férjétől, akkor esze ágában sincs neki olyan jogokat adni neki, amivel továbbra is megkeserítheti az életét.” Ha valóban megkeseríti, az jó? Az ugye nem az együttműködés eszköze? És vajon miért “kellett” megszabadulni attól a férjtől? Mindennek van oka, a mérlegelés elmulasztása felületes általánosításokhoz vezet. Minden cikk végén fel kellene tüntetni: Kivétel pedig van!
Tényleg jó lenne már az országban egy gyökeres szemléletváltás. Ideje lenne szembenézni azzal, hogy nem a szülő neme számít és hogy egy gyereknek szüksége van az anyjára és az apjára is. Jó cikk.