Hogyan nyerjünk meg egy gyermek elhelyezési pert?

Aki ezt a kérdést felteszi, már rossz úton jár! Egy gyermeket nem lehet sem megnyerni, sem elveszíteni – számos pszichológus osztja ezt a véleményt. A gyermekért folytatott 3-5 éves per viszont biztosan maradandó nyomot hagy a gyermek életében. Tehát a cél: a per elkerülése mindenáron!

Ha a két szülő nem tud megállapodni, kinél éljen a gyermek a válás után, akkor nem az ügyvédhez kell rohanni, hanem pszichológushoz, mediátorhoz. A feladat nem az, hogy a hatályos jogi szabályozás és bírói gyakorlat szerint ki nyeri majd meg a gyereket, hanem annak kiderítése, mi szolgálja leginkább a gyerek érdekét.

Spanyolországban néhány éve vezették be azt a rendszert, hogy a szétköltözést követően a feleknek 1 évig kötelező mediációban részt venniük, ha nincs megegyezést. Nagyon jók az eredmények, csökkent a gyermek elhelyezési perek száma. Én nem hiszem, hogy bárkit is rá lehet kényszeríteni egy mediációs / pszichoterápiás eljárásban való részvételre, de azt hiszem, hogy meg lehet mindenkivel értetni, erre miért van szükség. Aki ezt sem érti meg, az nem alkalmas a gyermek nevelésre.

Az első feladat annak megértése, hogy akik válnak, azok mérhetetlenül haragszanak a másikra, vagy lelkiismeret furdalásuk van, vagy depressziósak… tehát a lelki állapotuk távol áll a normálistól. Tehát külső szakember segítségére van szükségük ahhoz, hogy megtanuljanak érdemi – és nem ordítozós – kommunikációt folytatni egymással.

Ha ez sikerült, akkor a második feladat felmérni azt, hogy adott ügyben érintett gyermeknek mik az egyéni igényei. A pszichológia azt mondja, a legfontosabb a gyermek biztonságérzete. Tehát nem mondhatja azt anyuka, hogy mivel én szoptattam, én pelenkáztam ezért én költözök el vele anyámékhoz / új pasimhoz, mert a gyermeknek az anyjára van szüksége. És nem mondhatja azt az apuka sem, hogy mivel fiú, és kell neki a férfi minta, ezért velem költözik.

Hosszú a folyamat, amíg mindenki belátja, hogy melyek a gyermek biztonságérzete számára valóbban fontos dolgok, de csak ezt követően lesznek abban a helyzetben, hogy kialakítsák: hol fog lakni a gyerek, és a másik szülővel milyen gyakran tartja majd a kapcsolatot. Láttam olyan esetet, ahol a négy gyermek a régi házban lakott, és a szülők cserélgették egymást két hetente. Olyan megoldás is született, ahol a gyermek egy hónapig Magyarországon, egy hónapig Franciaországban járt iskolába. Láttam éves váltást is amerikai ügyekben. És bizony van olyan ügy is, ahol a gyerek, 3 óránál többet nem bír az édesapjával együtt eltölteni, mert képtelenek megtalálni a közös hangot.

Egy viszont biztos: azokban az esetekben, ahol az édesapa aktív részvevője volt a gyermek életének, etette, öltöztette, orvoshoz vitte, játszott vele, esti mesét is mesélt neki, és szoros érzelmi kapcsolat alakult ki közöttük, ott nem szabad a kapcsolattartást a két hetente egy hétvégés standard megoldásra redukálni. Kell a folyamatos hétközbeni kapcsolattartás, és az hogy az apuka a gyermek életének fontos eseményein – pl.: ovis farsang – ott legyen. Én úgy gondolom, bűnt követ el az az édesanya a saját gyermekével szemben, aki ettől megfosztja a gyermekét  súlytalan indokokra hivatkozva, mint pl.: nem tetszik az új barátnő; apukánál mindig megfázik a gyerek;  apuka túl sok tévézést enged… stb. De bűnt követ el az az édesapa is, aki addig csak hétvégén 1-1 órát játszott a gyermekkel, azt se tudja ki az óvónő, a gyerekorvos, a legjobb barát, és hirtelen ötlettől vezérelve “1 hét itt, 1 hét ott” – os kapcsolattartást követel magának!

Bármennyire is korlátozza az ember életét, az édesanya nem teheti meg, hogy messzire, vagy külföldre költözik, hiszen a gyermek nem csak az övé. Nevezhetjük röghöz kötésnek, de ezt az áldozatot nem az apuka, hanem a gyermek miatt kell megtenni. Németországban meghatározzák, hogy hány km távolság lehet az édesapa és az édesanya között, hogy a gyermek közös felnevelése ne ide-oda utazgatásból álljon.

Ha az embernek gyermeke van, hiába ment tönkre a kapcsolata a másik szülővel, egy olyan életmódra kell berendezkednie – értem ez alatt, hogy lakik, hol dolgozik – hogy a gyermeket közösen tudják tovább nevelni.

Egyre több esetben látom, hogy a felek úgy osztják a közös vagyont, hogy egymás közelében vesznek új lakást, így fizikailag is megoldható, hogy ha matek dolgozatra kell épp készülni, akkor apánál alszik a gyerkőc, ha meg verset kell tanulni, akkor anyukával… vagyis rugalmasan alkalmazkodik a két szülő a gyermek aktuális igényeihez.

Dr. Illés Blanka ügyvéd