Tagadhatatlan tény, hogy egy gyereknek apával, anyával kerek a világ. De vajon jót teszünk, ha emiatt együtt maradunk egy fuldokló kapcsolatban? Nem rosszabb, hogy egy olyan férfi-nő kapcsolat mintát tanul meg a gyerek, amely beteg? Ha különválunk, akkor legalább esélyt adunk egy új kapcsolatnak, és lehet, hogy a gyerekünk egy nyugodt légkörű családban nőhet fel!
Amikor megkérdeztem Mártit, azt mondta 6 éve megromlott a házassága. Ez elég hosszú idő ahhoz, hogy felmerüljön a kérdés – miért ítélte magát önkéntesen boldogtalanságra?
„A gyerekek miatt.” – hangzott a válasz. Az első gyerek születése megrázta Mártiék kapcsolatát. Csaba kikerült a „világközepe” pozícióból, és a mellékvágányra jutó osztott figyelem már nem volt elég neki. Hagyta, hogy az első szembe jövő, férjre vadászó szingli rácsavarodjon, és élvezte, hogy ismét olümposzi istenként ajnározzák körül. Szemben az otthoni „még a pelenkát sem tudod rendesen kiteregetni Te szerencsétlen!” – típusú, erőteljesen a kialvatlan-hullafáradt-lestrapált nő stílusjegyeket tartalmazó párbeszéddel. /zárójelben jegyzem meg, ha a kispapa tanfolyamokon felkészítenék a leendő apukákat, hogy a szülés után 2 évig nulla tűrőképessége lesz a nőknek, talán a válások 80%-a nem a kisgyermekes időszakra esne…, mert utána ismét normálisak lesznek, nem is kell olyan sokat kibírni 🙂 /
A következő gyerek nem erősítette kapcsolatukat, inkább abban segített, hogy Márti még távolabb került a való világtól. Csaba a munkahelyi és otthoni stresszt továbbra is egy ’álszerelemmel’ vezette le, amit Márti hősiesen, önbecsülését feladva tűrt a családi béke érdekében. Így mindenki boldog volt – a gyerkőcök azért, mert családi béke látszatában éltek, Csaba azért, mert volt hol feltöltődnie, miközben a család előnyeit is élvezte – kivéve Mártit, aki az évek alatt szép lassan, észrevétlenül láthatatlanná vált. Az egykori marketing manager mára egy bizonytalan, kétségbe esett, és a depresszió miatt egy helyben toporgó, csúnya nővé vált. Ő maga is elhiszi, hogy ha elválik, nem fog már kelleni senkinek, csak Csaba támogatásával fog tudni megélni, és retteg, hogy ha Csabának eszébe jut gyermek-elhelyezési pert indítani, akkor tuti meg is nyeri, hiszen nincs az a bíró, aki egy ilyen szánalmas nőnél hagyna egy gyereket.
Aki nem járt ebben a cipőben nem értheti, de az évek alatt megtépázott önbecsülésű nők nem képesek továbblépni, mert nem tudják elhinni, hogy egyedül képesek rá. Ha elég sokáig hallgatod, elhiszed, hogy rossz anya, rossz feleség és ronda kiállhatatlan nő vagy. Először a barátnők maradtak el Márti mellől, aztán a családtagok és végül egyetlen személy akitől a visszajelzést kapja, az a férje volt… ami torz tükörkép.
Egy szó mint száz, Márti az évekig tartó családon belüli erőszakból – mert a pszichikai bántalmazás is az! – próbált menekülni 6 év után. Vajon jobban tette volna, ha az első gyerek után beadja a felmondását Csabánál?
Szerintem mindenkiben felmerült legalább egyszer: menjek vagy maradjak?
Nyilván rengetek objektív és szubjektív tényezőt kell mérlegelni, de az én tanácsom a sokszáz válással a hátam mögött igen leegyszerűsíti a kérdést:
– ha a kapcsolat élhető a hétköznapokban – nincsenek rendszeres ordítozások, nem késsel válható a feszültség, nincsenek rendszeres drámai jelenetek – akkor szerintem igenis kutya kötelességünk a család fenntartása, és saját magunk háttérbe helyezése addig, míg a gyermekek fel nem nőnek. Minél kisebb egy gyerek, annál komolyabb károkat okoz egy válás, tehát ha csak 3-4 évvel eltoljuk a bontópert, már akkor is rengeteget tettünk értük. Ha pedig elérték a kiskamaszt kort, akkor már elég idősek, hogy valóban megértsék, nem az ő hibájuk hogy apa és anya mostantól külön lakásban él.
– ha viszont a feldúlt házastársi interakció a gyerekek előtt folyik, ha rendszeresen szem és/vagy fültanúi ordítozásoknak, bántalmazásoknak, az egymásiránti tisztelet teljes hiányának – akkor amint lehet, meg kell szakítani az életközösséget, mert a gyerekünknek teszünk azzal rosszat, ha a férfi-nő kapcsolatról ezt a helytelen mintát sajátítja el – és erre is érvényes, minél kisebb a gyerek, annál mélyebb nyomot hagy benne a környezete.
Tehát csak akkor szabad háttérbe helyezni saját magunkat a család egysége és a gyerekek miatt, ha az valóban az ő érdeküket is szolgálja!
Dr. Illés Blanka
ügyvéd
A nevem Melania macron vagyok 35 éves. éves 31 éves koromban mentem férjhez, csak egy gyermekem van, és boldogan éltem. Egy év házasságom után a férjem viselkedése annyira furcsává vált, és nem igazán értem, hogy mi történt, ő pakolt ki a házból egy másik nőnek, annyira szeretem, hogy soha nem álmodom elveszíteni, megpróbálom a legjobb annak biztosítására, hogy a férjem visszajöjjön hozzám, de mind hiába, sírok és sírok segítséget keresve, megbeszéltem a családjával, de nem kaptam választ. Tehát a legjobb barátom, cynthia, és megígéri, hogy segít nekem . Mesélt nekem egy Drosagiede nevű férfiról, azt mondta nekem, hogy nagyon nagyszerű ember és igazi férfi, akiben megbízni lehet, és nincs semmi olyan szerelmi kérdés, amelyet nem tudna megoldani, és elmondta, hogyan segített számtalan embernek kapcsolatuk helyreállítása. Nagyon meg voltam győződve róla, hogy gyorsan megkerestem a doctorosagiede75@gmail.com e-mail címét, vagy a WhatsApp és viber telefonszámát a +33753154980 telefonszámon. Minden problémámat elmagyarázom neki, ő azt mondta, hogy ne aggódjak, hogy minden problémám azonnal megoldódik. Megmondta, mit kell tennem, hogy visszavegyem a férjemet, és én meg is tettem. Azt mondta, hogy három nap múlva a férjem visszatér hozzám és koldulni kezd, és ez valóban úgy történik, ahogy mondta, nagyon meglepődtem, ez nagyon csodálatos. Istennek legyen a dicsőség, most nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindketten újra boldogan élünk. Ha hasonló problémája van, vegye fel vele a kapcsolatot most, és keresse meg a problémát egyszer és mindenkorra. élek a bizonyságról
Kedves Mindenki!
Elhiszem, hogy mindenki a saját szemszögéből igyekszik a legjobbat kihozni, engedelmetekkel megosztanám az én tapasztalataimat is.
Én gyerekként éltem meg (és élem meg mai napig is) azt, hogy a szüleim nem váltak el, pedig kellett volna. Néhány évvel utánam született egy testvérem is, így ketten éltünk egy kívülre szépnek mutatott, de belülről egyre romló családban. A veszekedések, ugyan komoly tettlegességig nem fajultak, de előttünk zajlottak, és egyre rosszabbak lettek, és amint egyre növekedtünk, ránk is átterelődtek. Neveltek úgy-ahogy tudtak koncentrálni erre is, de a problémáik folyamatosan benne voltak a levegőben, és így mindig tele voltunk gondokkal, és meg lett mondva nekünk, gyerekeknek is, hogy senkinek egy szót se merjünk mondani ezekről. Gyerekekként villámhárítókká váltunk, nem alakult ki normális, tartós párkapcsolatunk se, egyikünknek se, pedig már felnőttünk, én lassan 30 éves leszek, de a családi légkör bizony erőteljesen rányomta a bélyegét erre is. Folyamatos stressz kísérte végig iskolás éveinket, hogy emellett egyikünk se lett alkoholista, láncdohányos, drogos, vagy bármi káros szenvedély függője, az jó ugyan, de kívülállók bizony mondták már, hogy csodálják, hogy miért nem kezdtünk el legalább rendszeresen bagózni, ők nem bírták volna. Egy kívülálló soha nem látja úgy át, milyen ez az egész belülről, nekünk erőseknek kellett maradni, mert nem ezt akarjuk továbbvinni, és remélem, automatikusan se fog ez előjönni. Óriási önuralom kell hozzá, hogy ne váljunk ilyenné a testvéremmel, mint a szülői minta. Nem mindig megy, de mi legalább figyeljük magunkat, egymást, és próbálunk tenni azért, hogy semmi esetre se kövessük el ugyanazokat a ballépéseket, amikben egy család, a család, amiben felnőttünk, tönkrement. Mára napi szintűvé váltak a szüleink között a veszekedések, stressz van reggel, stressz van napközben, stressz van este, a munkában jobban érezzük magunkat, pedig az otthon szólna a pihenésről. A testvéremnek olyan munkája lett, ami miatt csak hétvégente van itthon, de teljesen elköltözni még nem tudott, és én se. A szüleink vitái, mint írtam, átterelődtek ránk, és az iskolák elkezdésével kb. bármit tehettünk, semmi se volt jó, és mindennek az lett a vége, hogy “a hülye apád/anyád”… stb. Érettségi, diploma, álláskeresés, anyagi bizonytalanság, még ilyen családi légkör nélkül is nehéz sok fiatalnak elindulni az életben, nemhogy ezzel vagy még rosszabb körülmények között. Mert mi nem vagyunk hátrányos helyzetűek, és segítség ezért nem jár. Szeretnénk testvéremmel mindketten önállósodni, és kiszakadni végre, neki ezt a munkája előbb-utóbb elintézi, én mást dolgozom, egy lakás felére valót már összegyűjtöttem, de hitelre még nem lenne elég a fizetésem, visszajönni meg nem akarok, ha egyszer kilépek. A szüleink teljesen elvesztették önmagukat és eltorzult a viselkedésük. Kiváló szakemberek a saját szakterületükön, de a családi problémáikat, egymással szembeni problémáikat soha nem tudták megoldani, és azért imádkozom, nehogy valami őrültséget csináljanak hirtelen felindulásból véletlenül. Mi a testvéremmel nem nagyon tudunk segíteni nekik, mert oda se tudnak már figyelni semmire, csak a saját problémáikra, amiket viszont nem beszélik meg, és képtelenek megoldani, mint ha valami megbénította volna őket abban, hogy megoldják.
Nem szabad minden áron fenntartani a látszat családot, mert súlyos következményei lehetnek.
Sziasztok!
Szeretném én is megosztani veletek a történetemet, hátha sikerül erőt adni a helyes döntés meghozatalához mindenkinek. Nekem egy 5 hónapos babám van és sajnos már most eljutottunk oda, hogy kénytelen vagyok egyedül nevelni a kicsit, de utólag visszagondolva, már akkor erre a döntésre kellett volna lépnem, amikor kiderült a terhességem. Nem terveztük a kicsit, nem is voltunk régen együtt a párommal, viszont én annál nagyobb örömmel vártam őt és azóta is ő az életem egén a csillag, ami napról napra egyre fényesebb lesz. Azonban nagyon sok harc és fájdalom van mögöttem, amiket iszonyú harcok és viták árán sikerült csak észrevennem és újra önálló, büszke, független nőként felállnom és nevelni a csöppséget. Az én meglátásom szerint vannak olyan férfiak, akik tényleg nem nőnek fel a feladathoz. A legrosszabb pedig, ha épp olyan nővel hozza őket össze a sors, aki család- és gyerek-centrikus családból jött. A nők valahogy biológiailag úgy vannak összerakva (nyilván a terhesség miatt is, míg együtt vagyunk a kicsivel), hogy a fészekrakó hajlam és az életre szóló felelősség a génjeinkben van. Ha terveink vannak, ha elképzeljük a jövőt, a kicsivel kapcsolatos dolgokat, akkor megalapozott, felelősségteljes döntéseket szeretünk hozni, de mindez nekünk sokkal kevesebb erőfeszítés, mint egy férfinak. Szerintem azért is, mert a gyermek körüli napi teendők elsajátítása, a szeretet, az odafigyelés, az ébrenlét, a fizikai készenlét ösztön szinten működik nálunk, míg a férfiaknak mindezt meg kell tanulni és sok férfi, még ha szeretne is gyereket, kudarcot mondd a felelősség megtapasztalása közben. De én úgy látom a helyzetet, hogy ha a férfi nem tisztel minket annyira, hogy velünk együtt járja végig a felelősség útját, tisztelve anyai teendőinket, megadva a szeretetet, amire igenis mi is éhezünk a gyermekünk apjától, akkor nem érdemli meg, hogy kapjon tőlünk bármit is. Én a terhesség, a gyermekágyi szakasz alatt is végig odafigyeltem a páromra, a viták felett szemet húnytam, egyengetni próbáltam az útját, hogy tanuljunk együtt, de mindig úgy érezte, mintha átvettem volna az irányítást és parancsolgatnék. Mindig főtt étel várta, bármilyen napunk is volt a picivel, mostam, vasaltam, bevásároltam, hivatalos ügyeket intéztem, de mindez mintha természetes velejárója lett volna a gyereknevelésnek. És valójában lehet, hogy az, de nem mindegy, hogy a tiszteletet megkapod ezért vagy sem. Az utóbbi időben olyan lelki bántásokat kaptam, amiken akkor még elgondolkoztam, de most szerencsére már csak megvetést és szánalmat érzek. Ilyenek hagyták el a száját, hogy ja persze, mert én semmit sem csinálok egész nap (végül is csak 24 órás szolgálatban állok, nevelem a gyerekünket), nekem minden nap ugyanolyan (holott minden egyes nap más és más a csöppség mosolya, a gagyogása és minden nap ajándék és különböző, amit együtt töltünk).
Véleményem szerint egyet jelent egy gyermeket együtt nevelni: osztozni az örömben. Nyilván a férfi nem tudja úgy kivenni a részét a napi teendőkből, mint egy anya, de ahhoz, hogy családfővé váljon nem elég az anyagi javakat biztosítani. Van egy párja és egy gyereke. A gyereke pedig minden körülmények között függ az anyától. Ha pedig ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor tesz jót a gyermekkel, ha az anyával is. Ha szeret minket, ha tisztel, ha részévé akar válni a gyerek életének, akkor nem kell, hogy kérések hangozzanak el felé (kérlek segíts ebben, vagy hallgass meg, ha mesélek). Az elején talán, de véleményem szerint akkor sem kellene.
Nehéz döntés külön válni a gyermekek apától (főleg, ha ő is megnehezíti a helyzetet), de mindenképp úgy kell tenni, hogy NEKED legyen a legjobb, mert te vagy a gyerekekkel nap, mint nap. Te mosolyogsz rájuk, és nem mindegy hogyan. Ha a lelkiismereted tiszta, lépj tovább, míg felőröl lelkileg egy üres, labilis, szürke anya szerep. Ehelyett lehetsz boldog és büszke. És talán rád is tündököl még a szerelem sugara is. A párom attól tartott, hogy én majd ellene hangolom a gyereket, mert ha külön megyünk, ő lesz a “rossz”, de erre nekem a pszichológus azt mondta, hogy a gyerekek nem hülyék ( elnézést, de szó szerint ezt mondta). Ha ő jó apa akar lenni, veled nem ment neki, küzdjön érte ő egyedül! És itt jön a képbe a te lelkiismereted. Ha külön váltok, tényleg ne hangold a gyerekeket ellene, te csak a saját lelked hozd egyenesbe. Vetkőzz le minden sérelmet, fájdalmat és örülj a gyermekeidnek!
A jogi procedúra pedig mindig rossz, de különválás esetén minden esetben szükséges a gyermek elhelyezése és a dolgok tisztázása. Ez nem bosszú, hanem a gyerek érdeke. Fordulj ügyvédhez, ő segít az elhelyezési kérelemben, egyezz meg az apával gyerektartásban, láthatásban előre és így nem lehet veszekedés. Amiből pedig úgy érzed, hogy te is kivetted a részed ( közös vagyon, ház stb.), arra tarts igényt! Ne csak magad miatt, hanem a kicsi miatt is.
NE ADD FEL ÖNMAGAD, MERT A GYEREKEIDTŐL VESZED EL MAGAD! Én ezt tanácsolom. Az elnyomásról, a szóbeli megaláztatásokról egy könyv: Szavakkal verve, meg van egy alapítvány is, a N.A.N.E, sok mindenben segíthetnek.
Az egyedülálló anyáknak pedig szerintem jó kis olvasmány: Egyedülálló történetek.
A lényeg: maradj meg olyannak, amilyen akkor voltál, amikor eltervezted milyen jó lesz, ha lesz egy gyereked. Mindebből vedd ki az apát, aki rózsaszínen ott világított melletted, mert ő beszínezett szürkére!
De persze mindenkinek más a története és nagyon felelősségteljes döntés különválni, azonban a gyerekek lelki fejlődésére nem csak a kimondott szavak, vagy tettek vannak kihatással, ezt ne felejtse senki!
További szép napot!
Anyuci
Sajnos most én is ilyen helyzetben vagyok.Válni szeretnék de van 2 gyermekem.Dolgozott,dolgozik a férjem sajnos 2-3 évvel ezelőtt azt mondta hogy ne menjek dolgozni ő majd intézi az anyagiakat.Ne az iskola,óvoda nevelje a gyerekeket.
Na most én itthon mint eltartott vagyok 5-6 éve zsarol érzelmileg de már nem bírom.Neki sem jó már ez a helyzet most már úgy van hogy menjek dolgozni,segítségem nincs hogy eltudjak menni dolgozni,pedig szeretnék.
Hozzáteszem nem iszik mindig haza adta a pénz elég sok hitelünk van.Gondolom ezzel tudott irányítani hogy úgy legyen ahogy ő kitalálta.
5 és 9 éves gyerekeim vannak 12 éve élünk házasságban ő 37 én 30 éves vagyok már sokszor eljutottunk már ide de mindig én alkalmazkodtam hogy minden menjen tovább zökkenő mentesen.
Ő 3 éve hogy külföldre jár dolgozni volt hogy 5-6 hetente jött csak haza most minden hétvégén itthon van.Gyerekekkel már nem foglalkozik,tudomásom szerint nincs szeretője,kapcsolata.
A lakás amiben élünk bank kölcsönös nem tudom mire számíthatok ha válásra kerül a sor.Milyen jogaim vannak a házzal,gyerekekkel kapcsolatban.Közös meg egyezés szóba került de nem akarok mindent otthagyni neki.
Várom hozzászólásukat aki egy kicsit is jártas ilyen ügyekben.
Ez a “házasság megmentése mindenáron” és a “család érdekében feláldozom magam” szöveg nagyon szép. És abban az esetben mi van, mikor a nő erőn felül küszködik, hogy a kisbabája mellett az apukára is szánjon időt, fenntartsa a kapcsolatot, apuka ezt úgy “hálája” meg, hogy összeszed egy 15 évvel idősebb nőt és több tucattal a neten levelezik és sorolhatnám…
Ezért áldozzam én fel magam? Hát köszi nem…
Én léptem, viszonylag hamar, nem is bántam meg. Egy életem van, nem fogom elvből egy szar alakra fecsérelni.
Egy kapcsolat megmentéséhez 2 ember kell!!
Ha ez nincs meg, akkor nincs miről beszélni!
Klári
“Például 1-1 félrelépés megbocsátható, ha a férj egyébként kiveszi anyagilag és tevőlegesen is a részét a feladatokból. Én nem tudom megérteni, ha egy nő ilyenkor felhúzza az orrát és saját érzései miatt szétszakít egy családot. ”
Ez “kicsit” olyan, hogy a pénzért dobjuk félre saját értékrendünket és hunyászkodjunk meg. Mert apuci hazaviszi a pénzt, innentől kezdve ő azt csinál amit akar, a társadalmilag elvárt családfenntartás letudva, a többihez meg senkinek semmi köze.
Na ezek után magyarázza el anyuci a gyerekének, hogy a pénz nem minden és nem az a legfontosabb dolog a világban, amikor apuci pénzéért hagyja hogy komplett hülyének nézzék, megalázzák és mindehhez még jó képet is vág.
Egyébként az előttem hozzászólóval értek egyet, ilyenkor nem anyuci borítja a házasságot, hanem azt már előtte apuci megtette, hogy más nő bugyijában kezdett el matatni. Persze lehet hogy ez 40 évvel ezelőtt még teljesen elfogadott volt, de szerencsére azóta sokat változott a világ és a megcsalást nem kell egy nőnek se természetes dolognak venni és pláne nem kell elviselnie.
Egyébként meg jó lenne elfelejteni, hogy a nők az első adandó durcánál fogják a gyereket és lelépnek, a nők ennél sokkal kitartóbbak, sokkal több utolsó utáni esélyt megadnak egy kapcsolatnak. Ha meg is történik a hiszti a megcsalás után, 90%-ban adnak esélyt a kapcsolatnak. De én azt a 10%-ot se hibáztatom, aki már teljes mértékben nem tud tovább megbízni a hűtlen férjében.
Kedves Klári!
Akkor egy-egy félrelépés a nő részéről is megbocsájtható. És érthetetlen, hogy egy ilyen apróság miatt a férj képes szétszakítani egy házasságot. Ugye, így van? Persze csak akkor, ha a nő amúgy kiveszi a részét a munkából, háztartásból, gyereknevelésből….
Kedves Klára!
Legutóbbi hozzászólásodból az derül ki számomra, hogy Te olyan családban nőhettél fel, ahol apu csalta anyut, és ez természetes volt, valamint az is evidens volt, hogy mindezért anyu a hibás, akinek ezt száját befogva, fogát összeszorítva a végtelenségig tűrni kell…”Én nem tudom megérteni, ha egy nő ilyenkor felhúzza az orrát és saját érzései miatt szétszakít egy családot. “Na ez a mondatod, meg végképp veri a biztosítékot, ugyanis nem a nő rúgta fel a házasságot, hanem a férfi azzal, hogy megcsalta…A férfi ez ügyben gerincesebb szerinted?Ezek szerint Ő maga sem megoldani kívánja a kapcsolatban felmerülő problémákat, hanem továbbgenerálja azt. Mert azt hiszed, hogy ha a gyerek rájön, hogy a szülei valamelyike csalja a másikat, akkor az a gyerek hajlandó lesz egy légtérben tartózkodni a hazug szülőjével? Mert nem, és ilyen esetben jobb ha a szülők sem maradnak együtt, vagy még ezt megelőzve szétmennek, mert az ilyen állapot szépen, lassan mindenkit felőröl: Anyut, aput, gyerek(ek)et. És aki ezt nem így látja, az csak ámítja magát…
Én elhiszem, hogy sokan a hozzászólók közül önigazolást keresnek saját tettükre, de ettől még nem lesz helyes nyomós indok nélkül felrúgni egy házasságot. és nem attól lesz valaki hiteles szülő ha továbbál az első problémánál. Gyereket szülni felelősség! Rengeteg lemondással jár a felnevelésük. Például 1-1 félrelépés megbocsátható, ha a férj egyébként kiveszi anyagilag és tevőlegesen is a részét a feladatokból. Én nem tudom megérteni, ha egy nő ilyenkor felhúzza az orrát és saját érzései miatt szétszakít egy családot.
Ha valaki azon gondolkodik, hogy váljon vagy ne váljon gyerekekkel együtt, lehetőleg szakember segítségét kérje…és az ügyvéd nem az…Szociális munkás, családkonzulens, családterapeuta, pszichológus sokat segíthet abban, hogy mindenki számára a legoptimálisabb döntés szülessen meg, ami akár együtt maradás is lehet egy új egyensúlyi állapotban. Boldog párkapcsolat, kiegyensúlyozott szülőkapcsolat, boldog családi légkör csak akkor jöhet létre, ha a nők és a férfiak is elsősorban önmagukkal elégedettek, másodsorban a partnerükkel…így garantált, hogy a gyerekek is normális légkörben nőnek fel…a hitelesség nélkülözhetetlen a nevelésben (és az életben is)…lehet mártírt játszani és azt gondolni, a gyerekek ebből semmit sem éreznek és semmit sem értenek…álszent önámítás….Egy válás – ha “jól” csinálják – kreatív krízismegoldás és egyben minta arra is a gyerekeknek, hogyan lehet jól megoldani egy ilyen helyzetet, hogyan lehet végigvinni egy gyászfolyamatot, és hogyan lehet újraépítkezni mindenféle értelemben. A rossz házasságokban felnőtt gyerekek lelki nyomorát a szakemberek hosszan tudnák ecsetelni…és ezt a fajta nyomort -a legtöbb esetben – sajnos továbbörökítik a saját gyerekeiknek is….
Nem bírom ki hogy ne szóljak hozzá. Nem akarok vallási vitát nyitni, de a keresztény alapelvek egy kulturált európai ember erkölcsi mércéjét meghatározzák. Most is. A család igenis érték! Valóban nem szabad minden áron fenntartani, de rengeteg munkával és áldozattal jár a megőrzése! Aki hagyja magát megvezetni és a piacgazdaság által diktált – elromlott, eldobom, veszek újat, mert megérdemlem – elveket a magánéletére is kiterjeszti, az rossz úton jár! Egyet értek azzal, hogy ha élhető a kapcsolat, akkor bizony együtt kell maradni amíg a gyerekek felnőnek, akkor is ha már elmúlt a szerelem!
Ja es meg valami!!! Ha az ismeroseid felesegei tenylegesen aprosagok miatt huzzak fel az orrukat (itt oriasi kerdojel!!!) es utana bele hergelik egymast a ferjek otthagyasaba (hozza kell tennem sikeresen) , akkor inkabb azt kellene megnezni miert minden ismerosod ilyen hulye liba mellett kotott ki!!!
Szabi szerintem ez egy kiforditott ertelme a “joban rosszban” fogalmanak. Igen, “joban rosszban” de szerelemben/szeretetben/tiszteletben!!!! Ahol ezek hianyoznak, ott mar tuti nincs mit menteni.
Bocsánat hölgyeim, de Zsoltnak és Klárinak adok igazat! Amit látok, hogy a baráti körömben a nők semmiségekért húzzák fel az orrukat, és állnak tovább maguk után hurcolva a gyerekeket is! Én még olyan férjet nem láttam, aki válni akart – biztosan van, de én csak azt látom, hogy a haverok feleségei egymást hergelve, egymás után lépnek le. Szerintem ezt a nagy energiát inkább a kapcsolat megmentésére kéne fordítani, hogy nyugodt, élhető légkör legyen otthon akkor is, ha már elmúlt a szerelem.
Nekünk is voltak nagyon nehéz időszakaink a párommal, volt ordítozós időszak, volt amikor a másik puszta jelenlététől is rosszul voltunk. De ő értette, hogy egy feleségnek a feladata a család összetartása! És nekem is folyton azt mondta, találjuk meg a módját, hogy közös lehessen a jövőn a gyerekek miatt! Évekbe telt – pokoli volt – de megint megtaláltuk a közös hangot. És a gyerekeink családban nőnek fel! Tudjátok… jóban rosszban – nem pedig lelépni amikor baj van…
Te Jo Isten Klari es N. Zsolt. Csak annyit kerek ne irjatok tobb hozzaszolast!!!! Borzalom….
N. Zsolt
“A gyerek jövőbeni kapcsolatai azon fognak alapulni, amit otthon lát. Nem baj ha viták vannak, ha a gyerek a kibékülést is látja, megtanulja hogy kell a konfliktusokat kezelni.”
Így van, nagyon sok múlik azon, hogy mit lát otthon szegény gyerek. Nincs baj a vitákkal se, ha nem mindennaposak és látványos a kibékülés.
De az, hogy olyan közegben nőjön fel a gyerek, ahol vágni és érezni lehet a feszültséget, azt már nem. Tudom miről beszélek, én is átéltem milyen az amikor arra kelsz fel, hogy a szüleid már megint marják egymást. (aztán végül el is váltak, bár szerintem korábban kellett volna…)
Azzal se értek egyet, hogy mindenképpen fel kell magunkat áldozni a családért. Vagy ez csak a nőre vonatkozik???? Mert apuci nyugodtan járhat félre, két helyről is megkapja a jót, akkor ő végül is nem is szenved, anyuka meg fogja be és tűrjön. Lehet hogy 50 éve még ez volt az elfogadott, de hál’ Istennek, azok az idők már elmúltak. Szerinted egy gyereknek tényleg egy depressziós, lelki beteg anyára van szüksége, aki végül már nem is tudja kifelé se titkolni hogy baj van? Te ilyen anyát akartál volna magadnak, csak azért hogy a társadalom felé lehessen vetíteni a klasszikus család modellt?
Nem hinném hogy azért van annyi szingli, mert a szülők elváltak. Persze lehet egy rosszul sikerült válás emléke is, de ugyanakkor szerintem bőven vannak olyanok is, akik úgy gondolják, hogy minek menjenek férjhez/nősüljenek meg, mikor a saját szüleik házassága egy merő csőd volt és ők nem akarnak olyan életet maguknak. Mert olyan rossz közegben nőttek fel, amit csak egy darab papír tartott össze. Ilyen házasságot és életet én se akarnék, inkább akkor maradok egyedül, de legalább nem kell feláldoznom az egyetlen életemet csak mert a társadalom vagy a szomszéd Mari néni ezt várná el….
N. Zsolt inkább olyan típusnak tűnik, aki homokba dugja a fejét. Vannak ilyen emberek, ők azt gondolják, hogy ez jobb a gyerekeknek. Ők azok, akik a gyerekeket nem érző lényként kezelik, hanem szimpla utódként. A pszichológusok nagy többsége a hiteles szülőkép mellett teszi le a voksát, és ez az, hogy ha megromlik a kapcsolat, akkor menni kell. Természetesen normálisan kezelve a helyzetet, a gyereknek a lehető legkevesebb fájdalmat okozva.
Jómagam is normális felnőtt lettem, dolgozom, élettársi kapcsolatban élek. Nem a válás maga a probléma a gyermek életében, hanem az, hogy a szülők ezt hogyan kezelik.
Kedves N Zsolt!
Véleménynyilvánítás folyik, mint, ahogy ezt első kommentemben is leírtam.Mindenki tartsa tiszteletben a másik véleményét. Ugyebár:)Örülök, hogy a régi értékrendet képviseli, az én szüleim sem váltak el a mai napig.Példaértékű házasságuk van. Pont ezért látom, hogyan kell működnie egy jó házasságnak.Konfliktuskezelés…nagyon jól írta.És tolerancia. és..igen, még “férfiuralom” is belefér.:)Nálam toleránsabb embert nem találna… Én sem szeretem a nadrágot hordani, és Hál Istennek a párom hordja, ahogy az előző kapcsolatomban is.De….van mikor több év tolerancia és megannyi “nyelés” sem képes megmenteni egy kapcsolatot.Mindenki maga választja, hogyan dönt.Örülök, hogy Ön nem került még ilyen helyzetbe, vagy esetleg Ön az önfeláldozó, és ezt tudja is csinálni 40 éven keresztül.
Idézném: “A gyerek jövőbeni kapcsolatai azon fognak alapulni, amit otthon lát. Nem baj ha viták vannak, ha a gyerek a kibékülést is látja, megtanulja hogy kell a konfliktusokat kezelni.” Ez rendben is van.Teljesen normális dolog. És itt az igazság az Ön szavai közt.Amit lát a gyermek. Ön egy normális kapcsolatot írt le:) Ezt kell látnia a gyermeknek.
De…ha nem ez van…
Nem fogom a gyermekem egészségét feláldozni senki kedvéért.
Köszönettel fogadtam a kedves vitapartnereket,több hozzászólást nem írnék, nincs értelme.A hozzátartozóim és a saját életem jobban érdekel, mint az ismeretlen emberek véleménye itt az interneten. Mindenki a saját életét élje, ez a lényeg, ne máséban ossza az “eszet”.
Hát Kedves N. Zsolt, tipikus férfi vagy…Magyarul egy nőnek tűrni kell azt, hogy a férje agyba főbe veri, csak azért, hogy a gyermek boldog legyen..Hát elárulom neked, az a gyermek nem lesz boldog…Érdekes, nekem elváltak 10 éve szüleim, kamasz voltam, mégis egészséges, tiszteletre és őszinteségre épülő kapcsolatban élek, mert nekem a szüleim házassága ellenpélda volt. Felháborít az, ha egy férfi kijelenti azt, hogy a nőnek csend a neve, és helye a konyhában van..Mert ti férfiak mégis mivel vagytok többek?Ti is csak emberek vagytok, semmi több…
Tanulságos, ahogy ennyi nő habzó szájjal szidja Klárit, aki a hagyományos értékrendet képviseli, mint én. Klári, igazad van, a család mindennél fontosabb, még akár saját magunk feláldozása árán is! Aki azt állítja, hogy egy gyereknek még jobb is hogy elváltak, olvasson már el pár gyerek-pszichológia könyvet… A gyerek jövőbeni kapcsolatai azon fognak alapulni, amit otthon lát. Nem baj ha viták vannak, ha a gyerek a kibékülést is látja, megtanulja hogy kell a konfliktusokat kezelni. Ha viszont az anyjuk elcuccol otthonról, mert épp boldogtalan, akkor megfosztja a saját gyerekét attól, hogy felkészülhessen a felnőtt életre! Szerintetek miért választja ennyi fiatal a szingli életet? Szerintetek semmi köze ahhoz, hogy párok fele válik? Persze… nem viseli meg őket, csak egy normális kapcsolatra sem lesznek képesek mire felnőnek!
Azokkal értek egyet, akik nem nézik hülyének a gyereket. A kicsiknek vannak a legélesebb szenzoraik, egyből észreveszik, ha valami nem stimmel, akárhogyan játszanak a szülők. Ha valami nem megy, azt nem kell erőltetni. Gyerek miatt SOHA nem szabad együtt maradni, mert a szülők elvesztik a hitelüket és lelki nyomorék válhat az utódból, másrészt isten őrizz, hogy ilyen mintát kövessen.
Nem a levegőbe beszélek: az én szüleim is elváltak, mikor 4 éves voltam és a mai napig áldom édesanyám döntését, pedig nálunk nem volt agresszió, nem röpködtek a tányérok, a hangos szavak.
A gyereknek is az a jó, ha hiteles szülőképet lát maga előtt, az pedig nem az, hogy egy rossz kapcsolatban benne maradunk.
Azt pedig végképp nem értem, hogy egy ügyvéd hogy jön ehhez a cikkhez.
Kedves N. Zsolt!
Milyen kapcsolat az ami tekintélyelvre épül, és ha nincs igazam is igazam van, és ha nem értesz egyet akkor durr- egy pofon “oszt jóvan”????? Szerinted ez a hiba, hogy a nők/emberek felháborodnak azon, hogy ez nem normális? bármilyen formában lehet egyáltalán a fizikai/pszichikai bántalmazás? Ha gyerek rosszul viselkedik szíjat neki? Ha a kutya bepisil bottal verjük? Ha Az “asszony” tiszteletlen(??) durr egy füles esetleg még meg is rugdossuk? Mert így rend lesz? Csend az igen, de rend a fejekben soha. A “kiérdemelt” pofon után egy órával meg jólesne hozzábújni, és elmondani neki az aznapi dolgokat, gyengédséget, ne adj Isten egy mosolyt, jókedvet várni? Hogy hogyan is van ez???
Kedves Klára!
Tiszteletben tartom más emberek véleményét, de közzétehetem a sajátomat.
Elváltam, két gyermekkel.Nem voltak állandó viták, durva erőszak, de néha -néha elfajult a helyzet a családunkban. A feszültség miatt. Két ember miatt, akik már nem szerették egymást,de együtt kellett élniük a “gyermekek miatt.” A gyermek nem hülye, minden idegszálával felfogja, mi is zajlik, még, ha próbálják is előle titkolni. Kislányomnak különböző betegségei jöttek elő,kivizsgálásokra jártunk, de semmi szervi baját nem találtak.Én szintén lelkileg beteg lettem.Sorolhatnám még…Válásunk után megszűntek a kislányom “betegségei”. Apukájához rendszeresen járnak, imádják, szeretik, ahogy velem is jobb a gyermekek viszonya azóta! Tanulásban talán még jobbak is lettek. Az egyetlen egy okot szüntettük meg az életükben, ami miatt feszültek voltak.Egyik szülő sem hagyta el őket, csak nem élünk együtt. Nem próbálom önmagam feláldozni a ” gyermekekért” Lehet Ön jó Tanár Nő, de ezt a dolgot elvakultan kezeli. Talán személyes tapasztalata vezérli…nem tudhatom. De azt igen, én megadtam a lehetőséget a gyermekeimnek egy feszültségmentes élethez.És ahhoz, hogy ne egy idegbeteg Apja és Anyja legyen.Sérültünk mindannyian, nem tagadom.De…még mindig jóval kevesebbet, mintha egy “család” maradtunk volna. Gondolom Önnek csak az számít, hogy kivülről mutassák az emberek”család maradtunk”, hogy belül milyen, nem érdekes. Nekem pedig az számít, hogy ne hazudjak sem a gyermekeimnek, sem másnak, ne legyek képmutatóan “boldog” Mert…milyen viselkedési mintát tanul meg egy ilyen “boldog családban” felnövő gyermek?….”legalább látják”….
Az már régen rossz, ha csak a gyerek miatt vannak együtt a szülők. Az már nem házasság. A gyerek pedig lehet akármennyire is kicsi, de soha nem hülye! Lehet hogy a szülők nem kergetik késsel egymást a lakásban, vagy épp még beszélnek egymással, de a hangsúly mindent elárul, ahogy beszélnek egymással, mégha kedvesnek is akarnának tűnni, nem beszélve azokról az apró jelekről, ami abban látszik meg, hogy mennyire tudják vagy nem tudják elviselni egymás közelségét.
Nem értem azokat a szülőket, akik a gyerek mögé bújnak, mert addig se kell felvállalni hogy miért is nem vállnak el igazából. Inkább nőjön fel az a gyerek egy hazugságban, aztán ha felnőttként (vagy még rosszabb, tiniként) szembesül azzal, hogy apuka félrejárt, anyuka meg egy csődtömeg, hát egyik szülő se fogja az ablakba tenni amit a gyerektől kapni fog. Milyen példát mutatnak így ezzel? Aztán ha a gyerek felnő és elköltözik, akkor mi lesz? Elválnak? És akkor magyarázzák meg a gyereknek, hogy bocsi, de eddig is miattad voltunk együtt? Oké hogy két felnőtt ember úgy teszi tönkre saját életét ahogy akarja, de szerintem nincs joguk ahhoz, hogy ebbe a gyereküket is belevonják.
Ha a szülők már nem szeretik egymást, nem érdemes egy rossz kapcsolatban csak a gyerek miatt együtt maradni. Igen, megviseli a gyerekeket a válás, de az is, ha a szülők boldogtalanok és feszültséggel teli környezetben nőnek fel.
Ami szerintem fontos, hogy a szülők a gyerek érdekeit tartsák szem előtt a későbbiekben is. A gyereknek igen is szüksége van az apára is, és ez nem azt jelenti, hogy az csak két hetente hétvégén találkozhasson a gyermekével. Egy normális apának (és itt nem azokra gondolok, akik nem törődnek a gyerekükkel vagy bántalmazzák, terrorizálják őket), miért ne lehetne több láthatást biztosítani? Ha azt szeretnénk, hogy a gyerek és az apuka ne idegenedjen el egymástól, akkor az a két hetenkénti alkalom nagyon kevés. Én úgy látom nagyon sok nő a láthatással zsarolja az exét és így akar bosszút állni. Mint mondtam itt a normális, felelősségteljes apukákra gondolok. Minden a szülők intelligenciáján múlik…..
Kedves Klára!
Véleményen továbbra is az, hogy ezt egy külső szemlélő nem tudja megítélni..De amúgy szerintem Te nem vagy azzal tisztában, hogy otthon hány nőt bántanak, és nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Ezeknek a nőknek a többsége nem is beszél róla, mert elhiszi, hogy ez az Ő hibája, és a gyermeknek is meg van otthon mondva, hogy nem beszélhetsz róla senkinek. Sokszor még a legközelebbi családtagok sem tudnak róla. Tudod Én hallottam már olyat is, hogy egy nő ki akart lépni egy erőszakos kapcsolatból, elment az anyjához, hogy anya segíts, aki azt a választ adta, hogy el kell tűrni, mert nem válhatunk csak el minden kis problémára…És a hozzászólásaidból nekem sajnos (és elnézést ha nem így van) az jön le, hogy te is ezt mondanád a gyermekednek, legyen az nő, vagy akár férfi.Lehet, hogy korábban ciki volt a válás, mert az volt, ez tény, de ma már egy nőnek nem szabad azt elhinnie, hogy Ő a férje nélkül már nem tud létezni.Igenis tud!Én hogy ebben nőttem fel, azt a hitet vallom, hogy meg kell tudjak állni a saját lábamon. Hat éve van párom, de nem függök tőle anyagilag, és nem is akarok. De ezt olyan ember nem értheti meg, aki nem ebben nőtt fel, akárhogy is mondja, hogy külső szemmel Ő ezt jobban látja annál is, aki benne élt, mert annál jobban senki nem láthatja. Meg azért valljuk be, hogy sajnos ma Magyarországon a tanárok többsége nagy ívben tesz a gyermek bajaira, úgy van vele, hogy nem az Ő gondja…
Kedves Erika és gezafiafrici!
Nem azt mondom, hogy ha valakit naponta vernek, akkor maradjanak együtt, de azért ez nagyon ritka. Egy családban lehetnek súlyos problémák, igen, lehet olykor olykor fizikai erőszak, a szülőknek is lehetnek súlyos jellembeli problémáik, mégis én azt hiszem a rossz apa és anya is jobb, mint ha a egy válás miatt a gyerek elveszíti az egyik szülőt. Áltatja magát az, aki azt hiszi, hogy a kétheti láthatás majd elég lesz.
Én azt tapasztaltam, az a gyerek gyászol, akinek a szülei elváltak, és legalább 2 év, mire újra helyre áll. Még akkor is gyászol, ha esetleg rendszeresen bántották őt. Mert a gyerek akkor is szereti a szüleit. És nem biztos, hogy Te otthon észreveszed, ezt egy külső szemlélődő mint a tanár – szerintem – jobban meg tudja ítélni. Olyan gyerek nincs akit nem visel meg a válás, tudod, a mély víz mindig mélyebb, ha nem látszik rajta az a legnagyobb baj!
Milyen alapon nyilatkozik egy ilyen kérdésben egy ügyvéd? Nem úgy látom, hogy jogi tanácsadást nyújt, véleményem szerint ezekről a kérdésekről sokkal inkább egy pszichológust kéne megkérdezni. Igazán csodálkozom a szerkesztőség választásán, és szakmai hozzáállásán. Nem is kell részleteznem ezek után, hogy a cikk írójával rengeteg ponton nem értünk egyet.
Én nem mindenben értek eggyet ezzel a cikkel nekem egy 14 éves fiam van.Amikor elváltunk a fiam négy és fél éves volt.Hozzáteszem én léptem ki a kapcsolatból és nem egy harmadik fél miatt.A fiam eggyáltalán nem szenvedte meg a válást.Tehát én azt mondom ha mindkét fél fuldoklik az adott kapcsolatban akkor lépni kell.Egy vagy netalántán több gyerek nem tarja össze a házasságot!!!
Kedves N. Zsolt!
Nyilván minden nő beérné kevesebbel, de a mai világban sajna nem megy..A te nagyszüleid idejében még nem volt lékérdés az asszony munkája, de ma már sajnos, nem sajnos az…Én személy szerint nem szeretnék otthon lenni, nekem nagyon ideális az, hogy dolgozhatok, mert így nem függök anyagilag. Azonban ha egy nőnek van gyermeke, de a drága ura nem dolgozik, csak herdálja a pénzt, akkor szerinted kinek kell elmenni dolgozni? Na kinek? Mert szerintem a nőnek, mert Ő a másik felnőtt, és Ő az a személy, aki szintén felelős a gyermekéért..Pedig valóban, mindkét félnek felelősséget kell vállalnia…De ez sok helyen nem megy..Sajnos…
Kedves Erika!
Pont erről beszéltem! Jó ez, hogy a nők ahelyett hogy a gyerekekkel meg a háztartással foglalkoznának, szétszakadnak a gyerek a munka és a feleség szerep között??? Végül egyik se megy… Talán be kéne érni kevesebbel….
Kedves Klári,
negyven éve tanítasz. (Ez nem érv, csak állapot.) Mégsem látsz semmit. Álszent vagy és arról papolsz, hogy nincs az az ok, amelyiért el szabadna válni. Éppen a hozzád hasonló tanárok miatt is szenvedek (ma is, egykor is) mérhetetlenül sokat, aki elfordultak, amikor segíteniük kellett volna egy igen-igen tehetséges gyereken, akiknek olyan szülők jutottak, amilyeneket a legszörnyűbb rémfilmekben sem látni.
Nyílván nem voltál traumatizált gyerek – mint az előző ember, aki írt, és mint jómagam. Fogalmad sincsen a Pokolról, nem tudod, hogy mit él át az a gyerek, aki nap mint nap mélyen – ó, nagy mélyen, mert a felszínen nem szabad ám semminek sem látszania! – szenved attól, hogy a szülei – röviden szólva – állatok. Illetve jóval rosszabbak annál, mert az állat nem tesz olyat, mint ők.
Te nem tudod, hogy mit beszélsz. Én viszont tudom. Azt is tudom, hogy van úgy, hogy életmentő a gyerek számára, ha a válás során inkább az apjával maradhat, mintsem az anyjával.
Ebben nem nyitok vitát. Tudom, hogy igazam van. Több, mint 7 éve szenvedek apám-anyám ellenem elkövetett, emberi ésszel fel nem fogható bűnei miatt, amelyek miatt ők egy napot sem fognak ülni. A traumafeldolgozás ugyanis százszorosan újra és újra előhozza a valahai fájdalmakat, szenvedéseket, amelyeket átélni egyszer is maga a Halál. Ha valaki, akkor én tudhatom, mert a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit jelent az, ha két rettenetes embernek, aki szülőnek borzalmas, embernek utolsó ” a gyerek miatt” kell házasságban ragadnia.
Üdvözlettel
Azért kedves N. Zsolt nem mindig úgy van az, hogy a nő a tiszteletlen..Tudod az a nő, aki eljár dolgozni, hogy legyen mit enni adnia a gyerekének, mert a drága férje otthon terpeszkedik részegen, és nem dolgozik, az nehogy már meghunyászkodjon a férje előtt..Nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát…Ha azt az elvet valljuk, hogy az van amit a családfő mondd, akkor az a családfő, aki megkeresi a mindennapi betevőre valót, és ha ezt a nő teszi, mert a férje egy nagy rakás nulla, akkor a nő lesz a családfő…Mert azért valljuk be, sok ilyen van…
Az én nagyapámnak teljesen természetes volt, hogy adott egy két pofont a nagyanyámnak vagy a lányainak ha valami nem úgy ment ahogy kérte. És rend volt! Mindenki tudta hol a helye! A családfő tényleg családfő volt. Most őszintén, jobb ez ami most van, hogy felcserélődtek a szerepek, ha a férk ad egy pofont mert tiszteletlen vele a felesége akkor távoltartást kérnek??? A saját otthonàbòl kirakják???
Kedves Klári!
Ne haragudj, hogy vitába szállok veled, illetve a tapasztalatoddal, de nekem ebben a témában sokkal testközelibb élményeim voltak, mint látni máson. Az én szüleim elváltak, mert édesanyám már nem bírta tovább, hogy az apám minden este hulla részegen támolygott haza a kocsmából, elitta az ételre valót, és ha nem lett volna anya meg az ő édesanyja, akkor éhen haltunk volna. Ez persze még nem volt elég, mert a drága apám agresszív is volt, és anyát rendszeresen verte, egyszer pedig én kaptam olyan pofont, hogy agyrázkódásom lett. Anya besokallt, nagymamám mellé állt. Utoljára pedig úgy összeverte apa, hogy az utcára nem mert kimenni. Tehát nekem más a véleményem erről, mert igenis van az az ok, ami miatt már jobb ha elválnak. Meg az az igazság, hogy aki nem abban az adott családban él, csak külső szemlélő, az nem is láthatja, hogy mi zajlik ott ténylegesen. És hidd el nekem, én meg nyugodtam amikor elváltak, mert az nem volt élet…
Közel negyven éve tanítok, így régóta látom, hogy mit művel egy válás a gyerekekkel. Még akkor is megbillen a személyiségük, ha nincsenek nagy viták. Sokkal kevésbé viseli meg őket ha a szüleik együtt maradnak, legalább látják, hogy az életben vannak nehéz időszakok, de azt is túl lehet élni. akkor segítünk a, ha megtanulják ezeket túlélni, erre kapnak viselkedési mintát. szerintem nincs az az ok, amiért szabadna elválni!